Néha a feje tetejére áll a világ

Amiről az Euro NCAP nem beszél


Az élet kevésbé hajlamos a laboratóriumi töréstesztekhez alkalmazkodni, de úgy tűnik, az autógyártók azért nem csak a csillagokra hajtanak. Nézzük csak ezt a Lacettit: tizenöt évvel ezelőt egy hasonló baleset még valószínűleg halállal, de legalább súlyos sérüléssel végződött volna. Ma pedig már túlélhető, ha van annyi esze az embernek, hogy becsatolja magát.

Szerencsére a mai káresemények nagyon kis hányada (mindössze pár százalék) végződik borulással, amely valóban a legnehezebben kiszámítható műfaja a jármű alapos összetörésének. Persze azért vannak, akik megpróbálják utánozni.

Ami a kiszámíthatatlanságot illeti, ugyanez igaz a kár összegére is. Ha elég messziről nézzük, ez a Lacetti sem túl drámai eset, persze minden egyes felé megtett lépéssel százezrekkel lódul meg felfelé a számláló. Aztán, ha megérkeztünk, kiderül: valószínű a gazdasági totálkár. De még mindig jobb, mint a biológiai.

A mindkét oldalon megrogyott tetőoszlop, a szélvédő, a tetőelemez, de még a bal hátsó sárvédő is megérett a cserére a bukfenc közben. De még a motorházfedélen is felfedezhet az ember egy horpadást. De ilyenkor a futómű is kap, valószínűleg ott is hajlik ez-az.

A borulás fizikája nem egyszerű, ráadásul az út melletti terepviszonyok is befolyásolják a végeredményt. Ahhoz, hogy hasonlóan végezzük, nem kell árok, elég, ha túl laza a talaj az út mellett: megakad a külső íven a kerék, és kész. Ilyen helyre, ha az embernek van választása, lehetőleg orral, és nem oldalazva kell megérkezni. Ha pedig valaki a töltésről sodródik le, jegyezze meg: ilyenkor mindig a lejtő irányába kormányzunk, mert ha rögtön vissza akarja terelni a kocsit az útra, szintén bukfenc lehet a végeredmény.

A bejegyzés trackback címe:

https://karpark.blog.hu/api/trackback/id/tr94627751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT 2008.08.23. 08:31:49

Szép lakatosmunka... Biztos nem lépte túl a megengedettet, dehogy. :D

galex 2008.08.23. 08:55:15

ColT!
Miért kell mindjárt rosszindulatúnak lenni? Neked már csak ez okoz örömöt? És ha leszorította egy köcsög, aki mondjuk szabálytalanul előzött? Ha gondolkodni nem tudsz, ne írj!
Utálom az ilyen okostojásokat!

Teddy 2008.08.23. 08:55:35

Elképzelhető, hogy nem lépte túl a megengedettet, csak szemből szabálytalanul előzött 1 baromállat és választhatott:vagy az árok és esetleg borulás, vagy frontális...

galex 2008.08.23. 09:04:05

Köszönöm Teddy!
Erre gondoltam pl.
Vagy ha őt előzték, és hamar akarta befejezni az előzést az illető, akkor is járhatott ugyanígy.

borulo 2008.08.23. 09:11:50

Na végre... Erről tényleg nem beszél az NCAP, pedig fontos lenne...
Évek óta ezt pofázom... :))
Fontos lenne, hogy egy autó teteje megbírja legalább az autó saját súlyát. Persze ha a tetejére esik x g-vel, nyílván nagyobb terhelést kap, de akkor is...
Én is borultam pár éve, saját hibámon kívül. (Fiat Croma, 1989)
Tetőre érkeztem vissza az árokból az aszfaltra. Karc nélkül szálltam ki. Övem be volt kötve. Mindig bekötöm, anélkül el sem indulok, el sem merek indulni.

Misi 2008.08.23. 09:12:03

Kis szerencsével hamarosan sérülésmentesként hirdetik majd, idős orvos házaspártól.
Jó vétel!
: ))))))

Teddy 2008.08.23. 09:16:28

"Amiről az Euro NCAP nem beszél"
Pl az NCAP nem beszél a réfutásos balesetekről sem.Nem tudom mennyi ennek a valószínűsége, de azért hallani külföldi autópályákon ködben, havazásban történt ráfutásos tömegszerencsétlenségekről.Meg persze itthon is látható hátulról rommá tört verda.

hmmm 2008.08.23. 09:32:56

Pedig ez nagyon úgy néz ki mint mint aki előzött, kevés volt a hely és kisodródott...különben nem a bal oldalával borult volna!

TicTac 2008.08.23. 09:51:49

Hm, pár hónapja pont azt indítványoztam Rácz Tominál, hogy írjatok egy cikket a borulásokról is... szóval igen, ezt nem nagyon nézik.

Rallyfan 2008.08.23. 10:34:05

A hét elején egy Ford Fiestát Magyarszéken ( a (legújabbat a buta robokutyosat :)) szorított le a jobbos árokba egy szembejövő autó és megakadt az eleje és a hossztengely mentén forult vagy 3-at . A vezető megúszta semmit sérülés nem volt mert bekötötte magát.
De az elsó nyúlványok meg az eleje az rendesen égnek állt , az is gazdasági tk. Jah és a vétkes lelépett .......
volt rendőr mentő tűzoltó és helikopter , de hála istennek egyikre se volt szükség
szóval nem csak oldalra lehet borulni hanem előre is (emblémára )

Yani 2008.08.23. 10:39:43

...szivesen látnám a jobb oldalát is
vagy egy képet ahol nem koszos
ennek már mindegy de milyen szépre mosott tk-s auto?? :)))))
de valo igaz...sajons honapokon belül valaki boldog tulajdona lesz aki azthiszi jó vétel volt. Remélhetöleg nem üt vissza és nem okoz vele balesetet..
isten áldja....

SwissBMW 2008.08.23. 10:54:47

na ebből lehet látni hogy azért valamennyire halad az autóipar mert már egy alsó középkategóriás is egész jól borul bár azt mindegyik tud:) én még személyesen nem borultam meg karambolozni se de egyszer már kipróbáltam mullhouse-ban ott egy peugeot 205-ös volt elöl-hátul felfüggesztve és géppel forgatták gyak.egy valósághű szimulátor és csak a sima 3pontos biztonsági övvel voltunk bekötve. utána megmutatták bábuval öv nélkül mint centrifuga a ruhákat :) kéne ilyet csinálni m.o.-on csak mondjuk az előző swiftből csak hogy still szerűek legyünk:)
és én még mindíg ajánlom a cikkhez kapcsolódóan a cascot mert ennek a lacettisnek is most jól jönne biztos

okoska · http://www.kalandrover.hu 2008.08.23. 10:59:04

"Pl az NCAP nem beszél a réfutásos balesetekről sem.Nem tudom mennyi ennek a valószínűsége, de azért hallani külföldi autópályákon ködben, havazásban történt ráfutásos"

Pedig elég gyakori. Sokkal gyakrabban mennek az autók egymás után, mint egymással szembe.

Mármint veszélyesen közel, így gyakran koccolnak.

imi 2008.08.23. 11:01:00

Az szép,mondjuk kiváncsi lenék hogy a lakatos hogyan tünteti el,azt a kis horpadást a tetö elején! De az bisztos hogy nem leszz olcsó mulatság!

saki01 2008.08.23. 11:09:56

Én úgy tudom a Volvo néhány modelljének A oszlopa felülről egyenként akár 40Tonnát is elbír deformáció nélkül ők elég komolyan veszik a borulást is. De ha valaki tud pontosabbat javítson.

Balee87 2008.08.23. 11:19:07

A Volvónál elsősorban a magasabb állatok miatt van erősítve a tetőoszlop (legalábbis az A), erre külön töréstesztet is kifejlesztettek. De pontosítsunk. A Svédek. A Saab nál is létezik olyan törésteszt, hogy az autó nagysebességgel belerohan egy nagyobb kiterjedt súlyos testbe "A" oszloppal. Ez olyan mintha elütnéd a szarvast és ráesne az oszlopra. Viszont gondolom borulás ellen is terveznek a Svédek... Ott már mindenre gondolnak... :D

MAN 2008.08.23. 11:44:30

Tetőcsere másik (sérült autóról)kb. 1-2 nap javítás...

okoska · http://www.kalandrover.hu 2008.08.23. 11:55:43

Nem cserélnek ezen semmit. Simán a helyére szívják-nyomják a dolgokat.

Ilyet láttam élőben, leesett az állam:-))

Amikor az enyémet csinálták, egy T4-essel nekitolattam a fának:-)) Úgy összegyűrődött a hátsó ajtó, hogy felkészültem egy ajtóvásárlásra. Aszongya a muki, nem kell itt cserélni semmit a lökösön kívűl, mert abból műanyagforgács lett.
Még a festés szélét sem találtam meg.


Az igaz, hogy ő igazi lakatos, országos első volt a versenyen, és nem elemcsavarozós:-))

Sabc 2008.08.23. 11:57:09

15 évvel ezelőtt halállal?
Aha, hát persze...

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=73166200&t=9120958

GiXXXer 2008.08.23. 12:25:42

Én télen megmentettem egy elém kiugró őzet, félrerántottam a kormányt, a kocsi keresztbeállt, tábla megdobott, bukfenc 2x vagy 3x... Egy 1996-os Suzuki Swifttel történt, megrogytak az A-oszlopok, elmentek az első tornyok világgá, de nekem a szanaszét tört suzélvédőtől lett csak egy, azaz EGY karcolásom. Egy Szuzukival... Úgyhogy nemtom mit nem lehet túlélni, ahogy érzi az ember, hogy itt borulás lesz, kapaszkodjon, amibe tud, és húzza össze magát. Én a kézifékkarba kapaszkodtam, összegörnyedtem, és semmi bajom

Csabi 2008.08.23. 12:38:19

"Az szép,mondjuk kiváncsi lenék hogy a lakatos hogyan tünteti el,azt a kis horpadást a tetö elején! De az bisztos hogy nem leszz olcsó mulatság! "
Nekem sajna viharkáros lett az autóm(rászakadt egy faág) c oszlop és az ajtók felett a merevített részek sérültek...tetőcsere lesz..

ShwartzWazul 2008.08.23. 12:51:43

Főnököm akkor új R21-esének bal elejébe belerongyolt egy IFA. Könnyű sérüléssel megúszta. Nem úgy az autó. Bal első futómű kiszakadt, torony jobbra el, A oszlop elcsavarodott, tető, tetőoszlop meseszépen megrogyott. Gazdasági totálkár.
A roncsot - míly meglepő - az egyik vidéki Renault márkaszerviz vezetője vette meg. Gondoltam, ügyesen beépíti majd az alkatrészeket újként az arra vetődőknek. De nem. Kb. egy évvel később láttam a járgányt, előttem autózott vele valaki, aki gondolom marhamód örült a "keveset futott, törésmentes, megkímélt állapotú" autónak.
Szvsz ez a Lacetti is fog még rohangálni az utakon.

Boy 2008.08.23. 13:03:05

Az ok h. a Volvo meg a Saab fejlesztik az a oszlop teher bírását de ne felejtsük el h. már a német (drágább) autók is mind vannak olyan biztoságosak mint a volvok pl:Vw audi bmw merci opel ...........

gyurew 2008.08.23. 13:05:36

Sabc!!!In memorian KOK!Azért a Menyét is tanulságos a sok okosnak!

Sabc 2008.08.23. 13:06:49

Nézmá gyurew, téged is látni?

Márko001 2008.08.23. 13:33:03

A BMW-k és a Mergok nagyon biztonságosak.

pixa 2008.08.23. 13:37:30

az euroncap kalap szart nem ér szerintem.
Lásd: smart megkapja az 5 csillagot, és szintén 5 csillag mondjuk egy kurvanagy s merci.

Kérdem én, milyen biológiai dolgok játszódnak le egy ütközés esetén, ha smartot vezetsz (gyűrődési zóna - ergó lassulás 60-0ra kb 40centi) vagy ha s mercit (ekkor meg mondjuk 2méter).
Olyan bábukat kéne gyártani ahol raknak bele "belső szerveket" aztán hogy mi az, ami leszakad, mi az ami nem

Eg 2008.08.23. 14:15:12

Boy!!
Azért a VW-t meg az Opelt nem sorolnám az Audi-k, BMW-k, meg Mercik közé!
Teljesen más kategóriák!

PM 2008.08.23. 15:52:51

Az EURONCAP töréstesztről csak annyit, hogy 57 km/h val fél fedésben rongyolnak egy deformálódó testnek. Ha két városban száguldozós frontálisan ütközik, lefékeznek 100-ról 60 -ra, 60+60= 120 km/h. Hol van ehhez képest az ncap?

Kopi3.14 2008.08.23. 16:11:26

PM: általános iskolai fizika hatodik osztályos anyaga a lendületről még mond valamit? És annak a megmaradásáról? A jelek szerint nem.Az EuroNCAP teszt pont azt szimulálja, amikor azonos tömegű járművel ütközik frontálisan a másik. Ha nem hiszed, nézz utána.

Volvo 2008.08.23. 16:12:43

pixa!!!

1. Az ez EuroNCAP méri a bábúk testére ható erőket minden kocsiban egyformán. Ha a SMART 5 csillagot kapott akkor azt nem azért kapta mert "jaj de aranyos", hanem olyan jól oldották meg azon a 40centin a gyűrődő zónát, hogy elvezette az energiát a bábúk érzékelői elől.
2. Én is egyetértek azzal, hogy az ncap-nak kéne borulás-tesztet végeznie.
3. Az is igaz, hogy az ncap-n az autó egy stabil betonfallal találkozik, tehát olyan mintha saját magával ütközne. Az életben viszont ritkán alakul úgy a dolog, hogy pl. egy Smart vs Smart helyzet alakul ki. Sokkal nagyobb az esélye, hogy egy Fiat 500 vs Audi q7 ütközik és akkor hiába adott az ncap 5 csillagot a fityónak és 4-et a q7-nek, ha a kis kocsinak az utascellája stabil is marad akkor is nagy lesz az emberen a terhelés. Egyszerű fizika: 1. Ütközik az 1tonna vs 2,5 tonna 55 km/h-val!
2. addig lassulnak amíg az egy tonna már 0km/hval megy a 2,5 felé.
3. 1tonnának-nak nem volt ereje lelassítani a 2,5-öt tehát az a maradék energiájával tovább tolja az 1-et.
4. a 2,5 tonna lassult kb. 45 km/h-t, az 1 tonna meg lassult/majd gyorsult tehát összesen kb. 65km/h-nyi G terhelés ment rá.
Az előbbi adatokat tippeltem, de közel járt az igazsághoz. Itt egy video egy ilyen tesztről: auto.indavideo.hu/video/Fiat_500_vs_Audi_Q7

Leslie 2008.08.23. 16:12:51

Egy 2004es C-s Merciből ki lehet szállni egyben egy 190nel bekövetkező borulás/többszöri pördülés esetén is.Ja és 3embernek.Szval nem véletlen.

Volvo 2008.08.23. 16:18:29

PM-et kijavítom! Nem 57km/h, hanem 64Km/h és 40%-kos átfedés.

[] (törölt) 2008.08.23. 16:38:34

"Kis szerencsével hamarosan sérülésmentesként hirdetik majd, idős orvos házaspártól."

LOL, ez jo volt.

meg a poszt is. tobb ilyet!

[] (törölt) 2008.08.23. 16:40:41

"de egyszer már kipróbáltam mullhouse-ban ott egy peugeot 205-ös volt elöl-hátul felfüggesztve és géppel forgatták gyak."

marmint a francia Mulhouse-ban, Basel-lal szemben? van ott valami muzeum, vagy ez csak egy roadshow volt?

[] (törölt) 2008.08.23. 16:43:06

"15 évvel ezelőtt halállal?
Aha, hát persze..."

es a BMW meg a Lacetti egy kategoria.

vilagos.

nokoment 2008.08.23. 17:20:31

Márko001 2008.08.23. 13:33:03
Jajaja, azért lett először 3 csillagos az új 5-ös BMW töréstesztje.
Meg ez is azt bizonyítja:
auto.indavideo.hu/video/BMW_X5_crash

Sir_nyeteg 2008.08.23. 18:10:27

Biztonság tekintetében én csak a Volvot a Saabot és a Mercedest sorolnám egy kategóriába. Nekik már akkor biztonságtechnikai kutatóközpontjuk volt amikor a többiek még csak gondolkodtak hogy kell motort gyártani :)Persze Manapság már a VW konszern is nagyon jó a témában megg sokan mások, de ők csak utánozzák a föntieket.

Márko001 2008.08.23. 18:23:11

nokoment.Nagyon buta egy emberke vagy.Ülj inkább polákodba lehet hogy nagyobb az esélyed a túlélésre mint X5-ben.Nézd már meg ezt a tragédiát,nem egy szokványos hétköznapi baleset.Te egy király lehetsz menj a BMW-hez tüntetni hogy egy X5 kb 200 felett miért törik így.Igen,és a Chevrolet meg a Szuzuki meg a BMW egy kategória.

Márko001 2008.08.23. 18:24:52

Jajaja, azért lett először 3 csillagos az új 5-ös BMW töréstesztje.
Mi az hogy először? A végeredményt kell nézni.Meg ezt a 3 csillagot nem is hiszem el...

Tóth Attila 2008.08.23. 18:32:43

Úgy vélem, hogy a Renault viszi mostanában a "pálmát" a frontális ütközésekben, jelentősen a Saab, Volvo, Mercedes, stb.. elött.
5 csillagot nem nehéz manapság kapni, nézni kell, a részeredményeket is!

Volvo S40: Teszteredmények:
Frontális 13(81%) Oldalsó 18(100%) Biztonságiöv-emlékeztető 3 Összesítés 34 Gyermekbiztonság 40(82%) Gyalogosbiztonság 18(50%)

Saab 9.3:Teszteredmények:
Frontális 13(81%) Oldalsó 18(100%) Biztonsági öv emlékeztető 2 Összesítés 33

Mercedes E oszt: Teszteredmények:
Frontális 13(81%) Oldalsó 18(100%) Biztonsági öv emlékeztető 2 Összesítés 33

Renault Laguna: Teszteredmények:
Összesítés: 36
Frontális: 16 Oldalsó: 15 Biztonságiöv-emlékeztető: 3 Oszlop: 2
Gyermekbiztonság: 41
Gyalogosbiztonság: 10

qualitaet 2008.08.23. 18:59:54

Az euro NCAP még a világon sem volt amaikor 1990-ben a német Auto Motor und Sport megcsinálta az első átfedéses (offset crash) tesztet. (55km/-val a falnak.)

"tizenöt évvel ezelőt egy hasonló baleset még valószínűleg halállal, de legalább súlyos sérüléssel végződött volna."

Még a normál, frontális ütközés esetén is.
Bizonyos autók esetében legalábbis...

A címlapon is ez van:

"Halálos rizikó már 55 km/h-nál is"

A több oldalas cikket nem linkelhetem be, hisz azonnal (jogosan) kimoderálnák, szerzői jogokat sért.

Idézni remélem szabad, mert nagyon tanulságos.

A cikk címe is találó:
"Az igazság másodperce"

A résztvevők felső középkategóriás modellek.

Az eredmény:

1. BMW 520 i (e34)

Sérüléskockázat: alcsony
Deformáció:enyhe

Minimális karosszériadeformáció ,igen merev karosszéria,a túlélési tér csökenése szintén minimális, az ajtó a szokásos kézi erővel nyitható!!!!!
Fejsérülés jóval a határérték alatt.

Fej/nyak: alacsony (zöld)

mell/szervek : alacsony

lábak/medence : alacsony


2. Mercedes 200 (w124)

Sérüléskockázat: alacsony
Deformáció :enyhe

Rendkívül balesetbiztos karosszéria, az összes közül a legmerevebb.
Azért a második, mert BMW-hez képest a jóval magasabb a kormány okozta fejsérülés,de határérték alatti.Ajtó kézzel ,némi rántással nyitható.

FEJ: zöld
MELL: zöld
LÁB: zöld

3. Volvo 740

Sérülésveszély: jelentős

Deformáció: enyhe

A vezetőoldali ajtó csak a bal hátsó nyitása után lehetséges.

Igen merev karosszéria, de a pedáltér jeletősen elmozdul. A túl erős gyűrődőzóna , és a nem megfelelő ővrendszer miatt a lassulási testterhelés jelentős, a fej becsapódása szintén.
A vezetőoldali ajtó csak a bal hátsó nyitása után lehetséges.

FEJ: jelentős (sárga)
MELL: alcsony (zöld)
LÁB : alcsony


4. Nissan Maxima

Sérülésveszély : jelentős
Deformáció : jelentős

Az ajtó jelentős erőfeszítéssel, de még emberi erővel nyitható.

A fejnél szabálysterű lassulás.
A testtehelés magas a lábak sérülésveszélye nagy , a még éppen megfelelő stabilitású, de tovább már semmiképp nem terhelhető lágy karosszéria miatt.

FEJ: alacsony
MELL: jelentős (sárga)
LÁB : jelentős

5. Opel Omega

Sérüléskockázat: Életveszélyes

Deformáció : Súlyos

Az ajtók némi erőkifejtéssel, kézzel nyithatók

A fejbecsapódás a kormánykerékhez életveszélyesen magas, a küszöb rogyása miatt az túlélési tér jelentősen csökken, a pedáltér benyomulása miatt a lábsérülés veszélye is jelentős.


6. Renault 25

Sérilési kockázat: Életveszélyes

Deformáció: Súlyos

Az ajtó csak komoly erőfeszítések árán nyítható, a kilincs leszakad, csak feszítővassal sikerül.

A gyenge karosszéria, a lassulási terhelés enyhébb, a fej komoly erővel csapódik a 35cm-t elmozduló kormánynak
életveszélyes nyaksérülést okozva, középtáji sérülésveszély alacsony, a lábaké jelentős, az eltorzult karosszéria ellenére még van némi túlélési tér.
A becsapódás után rövidzárlat miatt azonnal kigyulladt!

FEJ : Magas ( PIROS)
MELL : Alacsony
LÁB: jelentős

7. Honda Legend

Sérülési kockázat : Életveszélyes

Deformáció : Súlyos

Az ajtó roncsolódva beragad. Mentés csak tüzoltói segítséggel,feszítő vágó berendezéssel lehetséges.

A karosszréia első struktúrája gyakorlatilag mesemmisül,a széria üvegtető berobban, a fej 80 fokban csavarodik a kormánynak történő nekicsapódás után a dummy az összes közül legmagasabb, 119g-s lassulásnak van kitéve. A végzetes utastérrövidülés miatt végtagok beszorulnak.

Értékelés :

FEJ: magas (PIROS)
MELL : jelentős
LÁB : magas (PIROS)

8. Fiat Croma

Az ajtó roncsolódva beragad. Mentés csak tüzoltói segítséggel,feszítő vágó berendezéssel lehetséges, mintegy 20(!) prcnyi megfeszített munkával.

A karosszéria gyakorlatilag kártyavárként csukódik össze. A test minden területén maradandó károsodást vagy életveszélyes ésrülést szenved. A túlélési esély minimális.

FEJ: magas (PIROS)
MELL: magas (PIROS)
LÁB :magas (PIROS)

" Az eredmény világosan mutatja, hogy jelenleg egyedül a BMW és a Mercedes az a biztonságos auto amelyben egy 55km/h-s falnak ütközéshez hasonló súlyos balesetet könnyű sérüléssel megúszhatunk.
A teszt többi résztvevőjében súlyos vagy életveszélyes sérülés vár ránk..."

Tóth Attila 2008.08.23. 19:21:47

Milyen szerencse, hogy 2008-at írunk és szinte az összes autótípus 3 csillag feletti eredményt ér el!

Tyuxem · http://Tyuxem 2008.08.23. 19:26:48

Én egy vénember vagyok. (Még láttam élő dinoszauruszt!) De, ha két autó ütközik 100 +100-zal (vagy bármennyivel) az nem kétszáz, mert minkettő sebessége nagyjából eccerre lesz 0km/h. Viszont a sérülések oka Newton, mert megalkotta első törvényét. Ismerik a tisztelt fórumozók. Szóval megy a szív, meg a belssőség 100-zal. Az autó ütközik. A sebesség - szinte - azonnal 0. A belső szerek meg még mennek 100-zal. Szóval szakad az ér, a véna, stb. A szív így szakad le. A vezető/utas egyébként kívülről sértetlen. Boruláskor, és - viszonylag - enyhébb ütközéskor valóban sokat segít a bekötött őv. Olvastam boncolási jegyzőkönyvet, amikor az 50-nel ütköző autóból kiszállt (szó szerint!) a bekötetlen utas, de előbb az első szélvédő kerete 6-7 cm mélyem bement az agyába. Kössük be magunkat! Sokkal nagyobb az esély a túlélésre. Persze mi magyarok baromi okosak vagyunk (kitámasztom magam, meg mi van ha kigyullad az autó, stb., stb.). Rossz látni a műszerfalra feltett lábbal, az agyonlégzsákozott kocsikban bekötetlenü utazókat. Nem tudják mit kockáztatnak?

oli 2008.08.23. 19:31:06

www.jetta lap.hu töréstesztek

audigarage 2008.08.23. 20:29:37

Ez van ,ebböl élünk.

sdfg 2008.08.23. 20:55:48

Az én kocsim 25 éves,soha nem végeztek töréstesztet rajta, mégis akár egy Hummerrel is ütközhetek, az szarrá törik, nekem meg semmi bajom nem lesz. Ezért jó a Kamaz :-)

sdfg 2008.08.23. 20:59:18

Az a baj, hogy az autóbaleset olyan, mint a lábgombásodás: el sem tudod képzelni, hogy veled is megtörténhet...

Rosemeyer 2008.08.23. 21:02:24

Csatlakozom Tyuxem véleményéhez, be kell kötni magunkat, hisz mi magyarok
1.még mindig nem tartjuk be a kötelező sebességhatárokat
2. sokan török hódoltság korabeli gumiabroncsokat használunk, hogy jól spóroljunk
3. úgymond a német-osztrák tengely levetett gúnyáiban feszítünk (ércsed: lassan több lesz a H/I/J/ és K rendszámos bévektra az országban, mint az összes többi autó együttvéve). Olyan autókban, amitől ők valamilyen okból mélyen ára alatt szabadultak meg, hisz a mi kopaszainknak csak ezeket éri meg behozni. Mi meg megvesszük őket mert jó az ár/érték arányuk, legalábbis jónak tűnik.

Ha valaki nem ért egyet, írja meg!!!

szaporító 2008.08.23. 22:36:39

Ne csináljatok már úgy, mintha naívak lennétek... Ez az NCAP arról szól, mint a választások. A gyárak a tesztre készítik föl a kocsit elsősorban, nem pedig a tényleges védelemre. Pont ugyanolyan babákkal, pont ugyanolyan környezetben törik őket. Így is megvéd 50km/h-nál, de így még kap 5 csillagot is, ami király.

okoska 2008.08.23. 22:51:22

Ajánlom figyelembe, nagyon tanulságos:

Renault Laguna vs. útszéli fa 55mph (kb.88 kmh)

www.youtube.com/watch?v=AMgV3tv2UFw

A "régi nagy volvó vs. modern kisautó" témában:

www.youtube.com/watch?v=k3ygYUYia9I


Ezekből kb. látszik, hogy nem is olyan nagy kamu a 5 csillagos EURO NCAP eredmény, továbbá hogy a régebbi autóknál biztonság szemponjából jobbak az újabb fejlesztésűek.

Na jóccakát.

ShwartzWazul 2008.08.23. 23:01:42

Azért az NCAP-nak van némi pozitív hatása. Mivel ez a hajcihő szinte kizárólag marketing szempontokat szolgál, tehát el lehet mondani hogy bezzeg a mi termékünk milyen biztonságos, így a biztonságra kevésbé adó gyártó ezzel nem tud reklámozni. Így kénytelen ő is valamit tenni, hogy jobban fogyjon a típus.
A reklám pedig sokkal többet számít, mint a valós teljesítmény.
Mindez persze nem a magyar piacra vonatkozik, mert nálunk úgymond inkább árérzékeny a piac.

T-1000 2008.08.23. 23:50:30

Pár óra és ujjá varázsolják...

suzika 2008.08.24. 07:55:32

én is mindig ekötöm magam, nem is tehetnék mást, hiszen csipog valami valahol, addig, mig be nem kötöm magam!

gee 2008.08.24. 08:04:19

Azért tegyük hozzá, hogy a manapság már elterjedt menetstabilizáló program (ESP) segítségével nagy valószínűséggel le sem jött volna az útról.
Szép dolog a passzív biztonság, de még jobb, ha egy balesetet aktívan meg lehet előzni.

Teddy 2008.08.24. 09:20:28

saki01-nek!
Régebbi Totalcar-os Tv adás, Winkler és Bazsó összehasonlítják a Toyota Landcuisert és a Volvo XC90-et.Na ott meséli Karotta, hogy a Volvo "A" oszlopára rá lehetne rakni 1 kamiont és az adatot is mondja (asszem 390000N=kb39t).

Teddy 2008.08.24. 09:30:11

64km/h, 40%os átfedés.
Ezzel (állítolag) kb60plusz60 , azaz 120km/h-s sebességű ütközést szimulálnak, mivel amikor 1 autóval vele megegyező tömegű autó vele megegyező sebességgel jön szembe, akkor az ütközésük-mivel a lendületük egyforma- gyakorlatilag ugyanolyan, mint amikor a deformálódó falnak ütközik.Persze az ütközések gyakran nem 60plusz60nal, hanem sajnos 100plusz 130al következnek be(lásd video Volvo vs BMW).De legalább van egyfajta viszonyítási alap.

The Good Boy 2008.08.24. 10:30:39

Csapattársam 3 éve egy Kalossal borult, és noha öve nem volt (azóta mindig használja!!!), gyakorlatilag sérülés nélkül (az öv hiánya miatt beütötte kissé a fejét a B oszlopba, de még csak meg sem látszódott a fején az ütés, csak a biztonság kedvéért megröngeneztette) szállt ki egy tripla leszúrt ritzbergert követően. A kocsit látva az árokban, meg sem gondolná az ember, hogy abból saját lábán ki tud szállni.
Két és fél éve télen az elöttem közlekedő nő csúszott meg, majd pánikszerűen tekergette a kormányt ötközéstől-ütközésig satú fék mellett egy Clio I.-ben, aminek következtében becsúszott az árokba, és ott az árok alja megtűzte a kocsi elejét, ami miatt két bukfencet sikerült elkövetnie. Megálltam,odamentem, de a legnagyobb döbbenetemre a nő már - sérülés nélkül - telefonált az ismerősének, hogy jöjjön érte...

Gyurma73 2008.08.24. 18:37:41

okoska !
és ha teljesen szembe mennek egymással a volvónak hosszában van a motorja vagyis egy ilyen ütközésnél elmegy mellette.Ha frontálisan ütköztek volna akkor a motor sokat fogott volna föl.Megértem kell a reklám a rönönak.
tz wazul!
hát egy r 21 est megcsinálni itt pesten biztos nem érné meg föleg hogy ára sincs egy ilyen tipusnak.

rATdrAgOn 2008.08.24. 22:15:02

Sir_nyeteg: Ja, perszepersze... azert hadd emlitsem a csigazabalo citroent is aki mar a '30-as evek elejen borulasra (is!) tesztelte a vasait.:D
Persze, a nemetek, meg a svedek... aha, persze. :D
2CV torestesztet keressel neten, meg fogsz lepodni, hogy mikori, es hogy mit tudott (akkor!) a kisacsa :D

Egyebkent meg NCAP loszar... mer' lehet, hogy a Saab otcsillagos a toresteszten, de a T72 meg voroscsillagos. Vagy ha nem is T72, de a sziklaval megrakott kamaz ellen az sem ved, tehat hullamindegy...

Sabc 2008.08.24. 23:50:40

qualitaet 2008.08.23. 18:59:54

Megnyugtató, hogy az első helyezett autóval közlekedem. :)

Tóth Attila 2008.08.25. 10:02:38

Csak az ESP-hez egy megjegyzés.
Jó dolog, de nem az Isten.
Simán be lehet csúszni az árokba egy ESP-s autóval is. Pl: Audi A4
Azokra a piti megcsúszásokra amiket egy rutinos vezető kivéd arra jó az ESP,
de ami már nagyobb manővert igényel arra már nem.
Arra, hogy egy kanyarban való
hirtelen fékezésnél a jármű feneke
ne csússzon meg, arra elegendő egy önkormányzó hátsó futómű is.
Pl: egy 1995-ös Subaru Legacy.

Senki ne értsen félre,nem szídni akarom az elektronikát.
Ha engem kérdeznek akkor mindenképpen legyen a járműben ESP!

sanya18 2008.09.06. 17:01:00

szerintem maradjunk annyiban, hogy ha 200-zal, ész nélkül, öv nélkül stb közlekedsz (a felsorolásban nem és hanem vagy szerepel) akkor nincs az az elektronika ami megmentse az életed. előbb vagy utóbb koporsóban végzed. Jobb a harangszó előtt észhez térni. Minden egyéb ESP, ASP, PSP, AXN, HBO csak plusz. A normális vezetési stilust és viselkedést nem pótolja.

kár-park

A legszebb törések, melyekből tanulni is lehet

Friss topikok

Linkblog

h i r d e t é s