Diplomáciai bonyodalmak


Csúnyán összetört ezt a követségi Volvo S80-as, miután egy kereszteződésben a balról érkező belészállt. Nem a jobbkéz, hanem egy figyelmen kívül hagyott mackósajt szabályozta az elsőbbségi viszonyokat, ezért cascós lenne az eset. Már ha lett volna casco rajta.

Nagyon nincs mit cizellálni az eseten: ebbe az S80-asba durván beledurrantak. Vezetője, egy külföldi diplomata, elmulasztotta megadni az elsőbbséget, a védett úton haladó pedig már nem tudta elkerülni az ütközést. A Volvo elejét kapta el a másik kocsi, személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár jelentős. Nézzük, mi tört ripityára a Duna Autó telepén sorsára váró kocsiban.

Az oldalütközés - pont a nem megadott elsőbbség miatt - igen gyakori balesetfajta, de egyben a legveszélyesebb is. Míg a smart kivételével még egy rövid miniben is lehet elöl-hátul energiaelnyelő gyűrődő zónákat kialakítani, oldalirányban erre nincs hely. Maradnak a tetőoszlopok, a küszöb és a merevítések az ajtóban, hogy csillapítsák vagy elvezessék az oldalról belénk szálló mozgási energiáját. Nagy autóknál nyilván jobb a helyzet, mert azokban anyag van, jól mutatja ezt ez az S80-as is.

Rémisztő lehetett a vezetőnek az utolsó pillanatokban látni a megállíthatatlanul felé tartó autót, de ezt az ijedséget leszámítva sérülések nélkül megúszta a balesetet. Nem csökkent a lábtér, nem hajlott kiflibe az autó, a B-oszlop és az ülés támlája még mindig megnyugtató távolságra van egymástól. A küszöb ugyan benyomult a bőrfotel ülőlapjáig, és valószínűleg a padlólemez is meggyűrődött, ahogy kivette a részét az ütközés erejének tompításából, az S80-as kitűnő védelmet nyújtott figyelmetlen sofőrjének.

A nagy Volvo limuzin elejét találta el a vétlen fél, az első futómű, az A-oszlop és a vezetőoldali ajtó magasságában történt a becsapódás. Ennek megfelelően a környéken minden alkatrész a javíthatatlanságig meg is sérült. A karosszériaelemek közül a motorháztető, a lökhárító, a bal első sárvédőív, a parabolába hajlott vezetőoldali ajtó, a bal A-oszlop és a bal oldali küszöb biztosan cserés. Húzatni is kéne a kocsit, ugyanis jócskán elmászott a karosszériája.

De nemcsak a lemezeket kell cserélni, hiszen a vezető ülésében eldurrant az oldallégzsák és kinyílt a bal oldali függyönylégzsák is. Utóbbi cseréjéhez elég jelentősen szét kell borítani a kocsi belsejét, le kell bontani az oszlopok borítását, és a tetőkárpitot is. Új szélvédőre, visszapillantó tükörre és fényszóróra is szükség lesz az S80-as lábra állításához, bár talán még fontosabb az első futómű javítása, ami szintén sok munkával és számos drága alkatrész cseréjével jár. Ez is nagy pofont kapott az ütközéstől, tört a bal első rugóstag, hajlottak a lengőkarok, szakadtak a csapágyak és gömbcsuklók, itt is csak a csere segíthet.

A Volvo S80 prémiumautóhoz illő, magas szintű védelmet nyújtott utasának, de ennek árát nemcsak a vásárláskor kell megfizetni, hanem az alkatrészárakban is. Ezt a sérülést egy márkaszerviz bruttó 3,9 millió forintért javítaná meg, miközben hirdetési oldalakon a legolcsóbb használt S80-as Volvókért másfél milliót kérnek. A gazdasági totálkár tehát nem kérdéses, mint ahogy az sem, hogy ez az autó, ha nem is feltétlenül márkaszervizben megjavítva, de fogja még koptatni az aszfaltot.

A bejegyzés trackback címe:

https://karpark.blog.hu/api/trackback/id/tr20729414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Binsz (törölt) 2008.10.25. 00:26:53

Tény, hogy szépen megvédte az S80 a bent ülőt, de az is igaz, hogy szinte a lehető legjobb helyen találta el. (Talán csak a csomagtartó lett volna finomabb.) Még sikerült a vezető előtti teret megtorpedózni, pontosan az első szélvédő alját, ahol köztudottan a legnagyobb az autó keresztirányú merevsége: tűzfal, első nyúlványok találkozása... Mivel valószínűleg mindkét autó mozgásban voltak, ezért az is rásegített, hogy kevesebb legyen az elnyelendő energia. Kíváncsi vagyok, mi lett volna, ha egy méterrel hátrébb csapódik be, lehet átrendezte volna az elektromos ülés gombsorát. Mindenesetre megnyugtató dolog egy Volvo-ban hibázni, remélhetőleg ennyire jól jártak a vétlen autóban utazók is. A Volvo-nak elismerés, hogy még mind nem a töréstesztekre optimalizál!

teddy85 2008.10.25. 01:04:16

Pedig milyen sokáig nem jött rá senki, hogy oldalról is illene védeni az embert.A Volvó is csak a '80as évek végén kezdett foglalkozni az oldalütközéssel.
És Binsz-nek igaza lehet: sok autógyár csak az NCAP-re gyúr, de ha pl hátulról találják el az autót, vagy borul?...
Van egy Seat Cordoba.4csillagos a töréstesztje.De amikor patkára 1 kerékkel fölállok vele, nyekereg az egész belseje - nem tűnik épp merevnek a kasztni, szerintem nyilvánvalóan csavarodik, nem kicsit... Érdekes

Airnold · http://volvosagok.blog.hu/ 2008.10.25. 02:16:02

Márelnézést, de az oldalütközéseket a hatvanas évek végén, a Volvo 144-esnél kezdték először vizsgálni...
A borulást meg a hetvenes évek közepén, a kétszázas sorozatnál...

I.C.ram 2008.10.25. 05:48:26

és a Mercedes-Benz-fele Barenyi Béla által kidolgozott biztonságtechnikai megoldások, az smafu?

biker_kolee 2008.10.25. 07:44:54

"...mint ahogy az sem, hogy ez az autó, ha nem is feltétlenül márkaszervizben megjavítva, de fogja még koptatni az aszfaltot."


Fogja hát. Csak kérdés, hogy milyen körítéssel. :) Vagy már általános az idős orvos tulajdonostól, kevés km-rel? :)

biker_kolee 2008.10.25. 07:46:40

Amúgy csak nálam nem frissül az eresess, vagy ez általános probléma, hogy a legfrissebb bejegyzés általa a "Rohant az ügyeletre" című?

biker_kolee 2008.10.25. 07:51:29

Jah, még a főoldalon sincs rajta pl. ez a bejegyzés..

dns22 2008.10.25. 08:32:06

Most nem segített a "diplomáciai védettség". Én csak a szerencsétlenül járt vétlen felet sajnálom, lehet hogy önhibáján kívül az ő kocsija is gtk-s lett, és az is lehet, hogy komolyabb sérüléseket szenvedett.
Óvakodj a DT-s rendszámtól, néha úgy közlekednek, mint az őrültek, azt hiszik, hogy rájuk nem vonatkoznak a szabályok. Személyes tapasztalatok: diplomata volvo, Rákóczi út, Múzeum krt (Astoria), belső sáv, index balra, rá a Múzeum krt-ra a Deák felé, mintha telizöldes lenne, nem hiszem, hogy a gps kavarta el.:) Diplomata Merci a Thököly Dózsa kereszteződésében a Keleti felől, át a piroson, rá a Dózsára balra. Satufékek, dudálások, hasztalan, az ilyen majmok csak mennek, mintha nekik mindent lehetne.
Ezért nem tudom sajnálni ezt az állatot sem, csak azt a szerencsétlent, akit elintézett. Hogy nincs casco? Annyi baj legyen, főjön csak egy kicsit a fejük, nem mintha gond lenne venni egy újat...

zootyo 2008.10.25. 10:21:32

Mi ez a Sznob faszság, hogy 3.9 milláért javítanák meg az autót?????????????? ezt lehet hogy a könyvelő Józsikának be lehet adni, de egy tájékozott normális embernek sosem. Márkaszervíz muhahahaha.... Gyanítom, hogy ilyen árat csak azért mondanak, hogy még véletlenül se próbáld meg otthagyni az autót javításra, mert hozzá sem tudnának szagolni. Vicc.

?Bud 2008.10.25. 10:57:28

Zootyo!

Gyanitom te nem nagyon értesz ehhez, és még köbaltával dolgozol a munkahelyeden.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2008.10.25. 11:38:41

Diplomata, ja... "elmulasztotta megadni az elsőbbséget"...
Telefonált-e vajon közben-e?

bopat 2008.10.25. 12:04:04

Szerintem is jóval olcsóbban meg lehet javítani az autót, talán még 1 millió alatt is, főleg ha pár alkatrészt bontóból is be lehet szerezni.

Detox 2008.10.25. 12:29:38

Zootyo,Bopat!

Tételezzük fel, hogy tisztességes szervíz akad még valahol, szerintetek az bontóbol dolgozik? Amikor egy sima külső tükör(nem elektromos) 30-40e ft-ba kerül egy Vw Polora, akkor szerintetek mennyi egy Volvo első futómű, küszöb, légzsák, légzsák vezérlő...stb. plusz a fényezés sem olcsó mulatság. Lehet, hogy Te otthon megcsinálod 1M ft-ból, de az olyan is.

Xtrem 2008.10.25. 12:44:49

A diplomata rendszámos autókkal kapcsolatban egy apróság: az egyik képen látszik, hogy zászlótartó is van a Volvón. Ebből illene mindenkinek tudnia, hogy ez nagyköveti autó, amit az esetek 99,9%-ában sofőr vezet. Ezek a sofőrök pedig magyarok, akik ilyenkor élik ki magukat, felsőbbrendűnek képzelve magukat (rendőr nem állíthat meg, nem bűntethet meg, stb, stb). Szóval aki plyan bunkót cikázik illetve szabálytalankodik az utakon, az a mi honfitársunk. Az itthoni közlekedési kultúra meg amúgy is olyan amilyen...

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.10.25. 14:39:55

Mennyi agresszió..
Lennétek ti is Volvo-t hajtó diplomaták szerintem. Ezzel csak az a gond, hogy ahhoz a szakmunkásvizsgánál kicsit többet kellett volna tanulni.

Binsz (törölt) 2008.10.25. 14:48:25

Ubul1 - Csak egy apró észrevétel: a kitűnő felfüggesztés és fékrendszer az aktív biztonság része. (Ami megakadályoz az aktív, ami a bummm után segít az passzív.)

zootyo - Abszolút nem irreális az ár, csak márkaszervizes óradíjakat és új, gyári alkatrészeket feltételez. Ettől függetlenül iszonyat lehúzás. Volt közöm egy bal elején megtört OPC Astra-hoz, ott 2 milla volt a vége...

mohaa 2008.10.25. 17:07:11

"a szakmunkásvizsgánál kicsit többet kellett volna tanulni"

:D:D:D:D
Talált. ;)

Merida001 2008.10.25. 18:27:35

Én nem értem, hogy a diplomatáknak miért kell ilyen drága autókat kapniuk, illetve ha még sofőrt is kapnak...Nagyí luxusnak tartom ezt.Mert hány ilyen drága autó rohangál amit meg kell venni+fenn is kell tartani(valószínű az adófizetők pénzéből) és ráadásul 1-1 arc föffeszkedik csak benne nem nagy munkamorállal a hátamögött.Sok fizetett kamucímmel megáldott léhűtő...Kapjanak egy fekete Corollát és kész.Egy ilyen új új Volvo árán kifutna egy pár új darab Corolla is.Zászló meg minden...Ki ezek??

Merida001 2008.10.25. 18:27:47

Én nem értem, hogy a diplomatáknak miért kell ilyen drága autókat kapniuk, illetve ha még sofőrt is kapnak...Nagyí luxusnak tartom ezt.Mert hány ilyen drága autó rohangál amit meg kell venni+fenn is kell tartani(valószínű az adófizetők pénzéből) és ráadásul 1-1 arc föffeszkedik csak benne nem nagy munkamorállal a hátamögött.Sok fizetett kamucímmel megáldott léhűtő...Kapjanak egy fekete Corollát és kész.Egy ilyen új új Volvo árán kifutna egy pár új darab Corolla is.Zászló meg minden...Ki ezek??

Secnir 2008.10.25. 19:22:12

"Merida001 2008.10.25. 18:27:47
Én nem értem, hogy a diplomatáknak miért kell ilyen drága autókat kapniuk,"

nem baj, ha nem érted.
a dplomáciai testületek veszik/bérlik maguknak.

a gond az az, hogy az esetlegesen elkövetett szabálysértéseket/büntetéseket az adott ország testülete olyan kellemesen nagy ívben leszarja.
és nem fizetnek, cserébe a magyar DT külföldön elkövetett szabálysértéseiért.
valamit valamiért.
casco szinte egyiken sincs.
ha baleset van, minden sofőr hivatkozik a diplomáciai mentességre - akkor is, ha a külföldi testület alkalmazásában álló magyar állampolgárról, vagy a nagykövetség alkalmázásában álló polgári személyről van szó - és itt most ne beszéljünk a haveri alapon okosban kapott rendszámról - .
akkor lehet megfogni őket, ha felhívod a rendőröket, kijönnek, megállapítják, hogy DT-vel volt a gond -innentől kezdve elvileg leszarják- , majd azt mondod, hogy van sérültje is a balesetnek (mondjuk te. nem baj, ha nem igaz). onnantól kezdve ugyanis ugyanúgy járnak el, mintha szimpla külföldi volna, nem pedig DT-s....

yz250 2008.10.25. 21:10:16

Mennyi agresszió..
Lennétek ti is Volvo-t hajtó diplomaták szerintem. Ezzel csak az a gond, hogy ahhoz a szakmunkásvizsgánál kicsit többet kellett volna tanulni.

Egy jó hozzáértő szakmunkásnak becsókolnak az orvosok, vagy a diplomaták, hogy javitsák meg az autójukat, burkolják le teraszt stb...

Sword 2008.10.25. 22:32:10

Valaki említette ezt a kaszni merevség dolgot. Nemtudom mennyire játszik közre egy ilyen ütközésnél...
Érdekes, mert pl a VW ha nem is a legmegbízhatóbb autók, mégis jól összerakott autók benyomását keltik, ellenben akár melyikben ültem érezni lehetett, hogy csavarodik a kaszni, nyikorognak a dolgok stb, passat-nál, de boránál meg golfnál is.
Viszont hasonló korú opelok, mondjuk
G astra, sokkal merevebbeknek tűnnek. Akár csak az ilyen 5-10 éves hasonló kategóriájú japó autók.
Nemtudom ez miből eredhet.

bervas · http://t1projekt.blog.hu 2008.10.25. 23:16:58

Apropó oldalmerevítés:
Még a Zaporozsec ajtajában is van, bizony, bizony.

Joschka Phisher (törölt) 2008.10.25. 23:32:22

Merida001, Ubul1, yz250: látom, megérkezett a szakmutyi úri közönsége.

DEGEC 2008.10.26. 01:04:59

vajon a bőrülést hányszor kenhette be ápolóval...???????

nekem a 12 éves autómban szebb a bőr..
meg is érdemli..

TDR 2008.10.26. 07:36:06

Meg te agyoniskolázott....Tudod inkább vagyok lenézett "szakmutyi"mint 1beképzelt,okoskodó(csak elméletben nagy hozzáértő..) aki nagyra tartja magát,közben már mondjuk egy cipősszekrény összeszerelésén elvérzik...

wartburger · http://pecoshop.fw.hu/ 2008.10.26. 09:53:17

Látom magasra szökött a blogon a kultúra

wartburger · http://pecoshop.fw.hu/ 2008.10.26. 10:50:45

Ubul1! Tudod van olyan diplomás, aki meg tud szerelni egy cipősszekrényt is és még meg tud tervezni egy hidat is. Sőt képzeld, megam javítom az autóimat is. Szakmám is van, meg diplomám is. De ha beíratkozol egy főiskolára és leteszel két felsőfokú nyelvvizsgát, akár te is mehetsz Brüsszelbe 5 milkáért segget vakarni.

pkrt 2008.10.26. 11:46:14

Én leegyszerűsíteném a dolgot. Egyszerűen balfasz volta ki a Volvot vezette és kész. A másik autó tulaját én is sajnálom. Azt hiszem ha én ültem volna a másik autóban akkor a Vovos fejét bele ba..tam volna a kocsijába. Esetleg kapott volna még a veséjébe is a 45-ös acélbetétessel. De ez csak az én véleményem az érzékeny lelkivilágom miatt.
Az árakat is máshogy értelmezném. Oké, hogy majd négy millió HUF a márkaszervíz meg gyári alkatrészes javítás a horribilis órabérrel együtt. Na de ebben az országban ki az a hülye aki gyári alkatrészekkel márkaszervízben javíttatja a törött autóját?!
Szerintem egy bérből élő átlagember biztos nem. Könnyű pofázni, hogy ez azért ennyi mert rendes munka meg nem gányolás. És aki ezt írja az is kiadna a (törötten) alig egymillás piaci értékű kocsija javítására majd' négy milliót?
A végzettségre térve pedig.. szakmunkásból is van olyan aki nagyon jól megállná a helyét más szakmákban is és diplomásból is olyan, aki egy elemet nem tud kicserélni pedig egy multinak a magyar helytartója. Szóval embere válogatja nem általánosíthatunk!
Azt viszont aláírom, hogy a ma végzett szakmunkások maximum vájárnak mehetnének Oroszországba... Az általános legalja, a leghülyébb, legparasztabb emberek, vagyis a maradék megy szakmunkásnak. Tisztelet a kivételnek! Hol vannak már azok akik szeretik amit csinálnak és érdekli is őket? Akik azért mentek autó vagy villanyszerelőnek mert az apjuk is az volt már?

Joschka Phisher (törölt) 2008.10.26. 13:17:21

"Tudod inkább vagyok lenézett "szakmutyi""

A szakmutyi a szakmunkásKÉPZÔT jelenti, te szellemi rövidnadrág.

"aki nagyra tartja magát,közben már mondjuk egy cipősszekrény összeszerelésén elvérzik..."

Remélem nem kapsz agyérgyörcsöt, ha elárulom, hogy magam rakom össze a bútoraimat, magam javítom a csapot és a ventillátort, és szerszámok (fúrógép, dremel, fûrész, stb) is vannak itthon.

Moleman 2008.10.26. 13:19:05

pkrt, tökéletesen igazad van...
Ha megnézzük, boldog-boldogtalan megy egyetemre, főiskolára, ismerjük be, nem nehéz bekerülni. Még az elitebb helyekre sem.
Aki mégse kerül be, az megy szakmunkásnak. A megkeseredett "nem vettek fel :(" fószerek. Aki meg már általánosból megy szakmunkásnak, érettségi nélkül, az lehet hogy maradék, hülye, paraszt, de még ott az esélye hogy jó szaki legyen. Legfeljebb nem szívesen engeded be a lakásodba.

Joschka Phisher (törölt) 2008.10.26. 13:22:03

"Ja igen, én meg látom megérkezett a büdöspofájú parazita zsidók közbepofázója."

NYILVÁN a zsidók hibásak azért, mert te hülye maradtál. Reteszre zárták elôtted az egyetem bejárati ajtaját, a szemetek. :)))

Köszönöm, nincs több kérdésem.

Joschka Phisher (törölt) 2008.10.26. 13:30:58

"Hol vannak már azok akik szeretik amit csinálnak és érdekli is őket? Akik azért mentek autó vagy villanyszerelőnek mert az apjuk is az volt már?"

Hegyeshalmon túl. Ismerek néhányat. És a vicc az, hogy nem azért mennek ki, mert ott olyan baromi sokat keresnének (az melós az ott is csak melós), hanem mert KIFIZETIK ôket - mindig. Viszont ott csak azok élnek meg hosszútávon, akik értenek is a szakmájukhoz, és dolgoznak rendesen. Magyarországon meg marad az alja - ahogy itt is látható.

gof 2008.10.26. 15:10:34

Ubul1 2008.10.26. 07:20:55

---> kéretik törölni, lehetőleg felhasználóval együtt

Aki egy balesetről szóló beszámoló kapcsán elkezd zsidózni, az valószínűleg (szellemileg is) sikeres ember. Lehet hogy mégis részt kellett volna venni a felsőoktatásban.
Amúgy nálunk van az A6-on casco, és a sofőr sem állat, szóval ilyen is van.

-=Ger=- 2008.10.26. 15:47:22

Lehet, hogy off de szvsz a szakmunkásképzés azért is olyan amilyen mert az iskolák közt verseny van és a szemlélet a közoktatásban nem tartja lépést az egyetemekkel.

Joschka Phisher (törölt) 2008.10.26. 16:20:36

Semmi közöm a zsidókhoz, mint ahogy az eredeti Joschka Fischer sem az.

Legyen elég annyi, Ubul, hogy belôled nem azért nem lesz orvos vagy mérnök, mert a zsidók összeesküdtek ellened, hanem mert segghülye vagy. Én személy szerint még egy betonkeverôt vagy egy esztergagépet sem mernék rádbízni - bonyolult lenne az neked.

gof 2008.10.26. 17:32:31

Joschka Phisher 2008.10.26. 16:20:36

---> xDDDD, én sem

Ubul1

---> Óóóóóóóóóó, ember, ha látnád (olvasnád) magad kívülről és a többiek értelmi szintjével...Díszpéldánya vagy az alsóbb rétegeket képviselő vidéki félbunkóknak, akikből ömlik a szöveg, hogy ők az élet császárai, nekik minden összejön, mindent vágnak, mindenki más hülye, szánalmas, fasz, felfuvalkodott budapesti; kommunista, nyilas vagy zsidó; elbaszta az életét, azzal, hogy "főállásban" egyetemre járt, és ezzel megteremtette az alapját egy a tiednél magasabb szellemi és anyagi életszínvonalnak.
Én kérek elnézést, tudom, hogy csak te vagy vadászrepülő, mindenki más hülye.
Bár arra még azért kíváncsi lennék, hogy le tudsz-e írni egy egész mondatot hibák nélkül...

yz250 2008.10.26. 20:09:27

Maradjunk anyiban, hogy szükség van értelmiségiekre és ugyanolyan fontos a korrekt szakmunkás is!!!!! Ugyanis EGYMÁS NÉLKÜL NEM MEGY!!!!!!!!!!!!!!!!

nlackoo 2008.10.26. 20:37:29

Ubul1 - isten mentsen attol, hogy en barkit is minositsek, de eszrevetted, hogy eddig jo szot emberrol / embernek nem mondtal? velemenyed szerint mindenki szar es utolso? nem biztos, hogy ilyesfajta forumra valo temak ezek, nem?

yz250: egyetertek, ha mindenki ertene mindenhez, annyi lenne a vallalkozasoknak!

eco-t 2008.10.26. 21:01:44

Ubul1 te mekkora egy értelmes inteligens arc lehetsz,a hozzászólásaidból ítélve,kukába az összes Vólvót meg gondolom Saab-ot is mi?LoL És üljünk be a nagyfelnis sötétített mercibe mert az megvéd mi?Valahogy így képzellek.

nick: 2008.10.26. 23:34:17

Ubul1:

agyadra ment a sok tesco-s energiaital, és most nem bírsz magaddal?!...
(a Red Bull meg ugye túl drága...)
:-P
:-D

...van egy neked való póló:
csak annyi van ráírva: "B.A.L.E.K."
de 49.999Ft-ért a tied lehet
...sztem illene rád ;-)

Boyoka 2008.10.27. 10:07:32

Te jó ég, mi ez az oldal??? Kurucinfo???
Miért kell mindig kontrázni? Miért nem szeretik a magyarokat külföldön?? Magyar a magyarnak kikaparja a szemét??? És ha zsidó? Nincs is Magyarországon igazi négygenerációs magyar család! Végigolvastam ezt a blogot és nagyon szégyenlem magam egy két ember helyett.
Ugye Ubul, ha a csajodnak nincs orgazmusa az azért van mert Ő egy frigid picsa?

Káposztakukac 2008.10.27. 15:01:28

ubul: melyik vidéki paneltenger 20. emeletéről írsz, te köcsög?

Káposztakukac 2008.10.27. 19:02:18

ubul, te fasz. nincs kedved összefutni? te szánalmas kis pöcs. minden egyes szavadról lerí, hogy egy szerencsétlen, elkeseredett nulla vagy. semmit nem értél el az életedben és elárulok valamit: nem is fogsz semmit elérni. te vagy az emberi selejt ebben az országban, aki csak annyira bír büszke lenni, hogy nem cigány vagy zsidó (mintha ez önmagában baj lenne) amerikában az ilyeneket white trash-nek hívják. annyit értesz külföldiül te szarzsák? takaródj vissza a kurválkodásból élő anyád méhébe te paraszt.

szamuraly 2008.10.27. 21:27:36

Jól elvitték itt egyesek a dolog lényegét! Főleg esztergályos technikus hozzászóló kolléga. Hát "még szerencse hogy "csak" 50%-ba áll ilyen balfaszokból ez az ország". Kedves ubul jó lenne ha utána néznél dolgoknak, ugyanis a Volvo is jelen van a repülőgép gyártásban! Na mindegy is, mert ott ahol Te dolgozhatsz az eszterga gép mögött csak fogy az agysejted csak a másolás megy hisz ott sem sikerül mást "gyártanod" csak másolatot!Elég egy agysejtű a hozzászólásaid lényege!
Na mindegy sok szerencsét!
Visszatérve a lényeghez a Volvo mindig is a biztonságáról volt híres náluk utasok védelme az első! Csak azt nézve Ők vezették be a biztonsági övet és a swédek kísérleteztek először a töréstesztekkel különböző formációkba. Hát igen elég kellemetlen az ilyen találkozás egy ekkora vassal! Nem akarok senkit védeni, de bármikor bárkivel előfordulhat, hogy elnéz egy táblát vagy ne úgy jön ki a lépés, szerencsére itt nem történt személy sérülés. Bármi történhetett ebben az esetben hisz az előzményeket nem ismerjük! Nem akartam senkit védeni!

Bende Tibor 2008.10.27. 21:46:08

Srácok! Uraim!

Az ide nem illő kommenteket kivettem, a többieknek további kellemes eszmecserét kívánok!

t

bugyifiu 2008.10.27. 22:29:35

Jó estét kívánok!

Azért szomorú, hogy egy ilyen szimpla baleseti cikk miatt is mivé fajul a kommentelés.
Ezek a dolgok hogy jönnek ide?
Komolyan, nem lehet csak a témához hozzászólni???

További szép estét!

Ubul1 2008.10.27. 23:06:42

szomorú szamuráj (ez j-vel van írva min pl a neved is: "seggfej";) Először talán írni kéne megtanulni aztán talán komolyan is veszlek.
ki beszélt itt esztergálásról szerinted baszkikám, gondod van az olvasással? Jó lenne ha nem ugatnál olyanról amiről fingod sincs. Olyan repülő meg nincs és nem is volt soha hogy Volvo, asszem ebben megint nekem volt igazam, leülhetsz, egyes!

Ubul1 2008.10.27. 23:09:26

káposztapondró, talán birkózószart zabáltál hogy ilyen faszagyereknek képzeled magad?! kevés vagy te mint mákostekercsben az indukció hogy bárkit beszarass itt, inkább gondolkozz el h miért nőtt elkorcsosult farok a lábad közé. És gyanítom hogy ha nem lopkodtad össze a többi balektól akkor MÁRIS többet értem el mint te valaha fogsz, de nem most tévedtél először a másikkal kapcsolatban. Tetves kokeró! XD

Sosevót 2008.10.28. 00:21:01

Nekem van szakmunkásom, és főiskolám is.
Most egyiket sem használom. De! Ha újra kéne indulnom, a főiskola helyett a szakmámra gyúrnék igen komoly tempóban, mert a diplomámal írogathatom a _seggnyaló_ önéletrajzokat halomra. Látom, olvasom, a környezetemben. Szánalommal viseltetek irántuk, mivel akiknek ezeket a szánalmas ömlengéseket írják (írjátok), azok a volt szakmunkás osztálytársaimnak nyalogatják fényesre a seggeiket, és tömik őket nem kevés pénzel. Szar ügy mi?

Káposztakukac 2008.10.28. 13:55:31

ubul, te fasz: olvasd el ezt. (már ha érted, hogy miről szól, amit amúgy nem hiszek...)

en.wikipedia.org/wiki/Volvo_Aero

Ubul1 2008.10.28. 17:49:44

Na és akkor mi a fasz van, ezek alkatrészek és hajróművek, nem jelent lófaszt se. Továbbra is nekem van igazam, olyan géptípus nincs h Volvo-Grippen, olyan viszont van h Saab-Grippen. Különben is hogy a picsába jön ez ide ahhoz hogy leszarom a volvót de a Saabot nagyra tartom?!

pkrt 2008.10.30. 20:58:39

Tisztelt Ubul1!
Nagy nagy szeretettel olvasom ama kedves, inteligens és magas inteligenciáról árulkodó hozzászólásaidat, melyekben történelmi ismeretek nélkül, józan ész hiányában küldöd melegebb éghajlatra társadalmunk csoportjait.Igazán szívmelengető tudni, hogy ilyen művelt honfitársaink vannak. Végülis nagyon racionálisan és empatikusan tudsz vitatkozni. Elvégre az elküldés, a fenyegetés és a semmibe vétel mind mind ezekről árulkodnak.
És tedd csak! A volvot tutuláld szarnak, a repülőipar tényeit vedd semmibe, a germán járműiparnak állíts emlékművet! Legyél bunkó paraszt, másokat leszaró, leordító! Így kell ezt!
Ezek után már tiszta szívből, a te kultúrált módodon kifejezésre juttatva mondhatom: baszd meg a k.va anyád!

Ubul1 2008.11.01. 08:46:15

"baszd meg a k.va anyád!"

Hülye fasz, legalább ezt a közhelyet tudnád helyesen leírni!:D LOL!
Az hagyján hogy én marha szarul gépelek és néha baromira elírom...
Nembaj, hasonló jókat neked is faszikám!

Kopi3.14 2008.11.10. 17:30:55

ubul, helyesen irta.Tanulj meg magyarul is.

Kopi3.14 2008.11.10. 17:31:33

A tortenethez kapcsolodoan- azon gondolkodom honnan szereznek jobb oldalan elol-hatul torott jarmuvet, hogy legyen mit kettevagni?

xenuka 2008.11.16. 22:57:43

Szép ez a Volvó.
A javítási költség nekem soknak tűnik, mert a mi törött s80-asunkat két éve 1,2 millióért nagyon szépen megcsinálták márkaszervízben, pedig sokkal jobban össze volt törve a jobb eleje.
Két karosszérialakatos haverom is eljött, amikor átvettem és közölték, hogy jó lett minden illesztés, szín stb.
Szóval van rendes szervíz is.

Mioporfeszosz (törölt) 2009.01.17. 21:01:38

Hehh, pont ezaz, a kasztnilakatos haversrác rápillant, megitéli és dicséri a szint, a házagot, ennyi. Azt hol látja, ahol kihúzás helyett legyezőt vágtak az anyagba, beptoltak, erre jóvastagon ráalvázvédőztek??:DD Ahol nincs rendesen összerakva, hanem kitt pótolja ki a két lemez közt a "hamist", stb ?:D
Bele kell törődni, ami olcsó az CSAK GÁNYOLÁS lehet, ingyen, semmiért, bukóra senki nem fog éjjelnappal kendácsolni, mások szutykán xopni, plusz a méregdrága anyagot, szerszámot, hozzávalót, gépkopást stb fizetni.
Tessék elolvasni mibe van egyeseknek egy 50éves kis szánalomautó redbehozatala, by "csikós kollega", vagy akármi.
Akkor egy sokkal öszetettebb mai autóba hogy a jó életben lehetne komplett nagyműtétet gyári állapotra párszázból megoldani?
Sehogyan. Nyilván alá lehet csalni, a külső elemek, a "ruha" 100%ra "igazinak" tűnik az autón, aztán már az nem a lakatos dolga, a következő ilyen csattnál az anyósülésig szalad egy mezei zsiguli orra is az utastérbe. Mondjuk.
Az a szomorú, hogy minálunk olyanok merik magukat lakatosnak hívni, sőt elég "jó hírnevük" (!!) van, merthogy miket öszeraknak, akik átlag esetben még a külsőre is tojnak, fölhánnya az elemet valahogy, biztosító fizetett, üf átvette, nem balhézott, (örült, hogy végre nem busszal jár) kalapkabát.
Igényesség, szakmaszeretet, becsület? Ugyanmá..az mi?

Rocko- 2012.11.08. 18:23:52

szóval ez a srác nem tanult. :(

Make Valamit · http://make.blog.hu 2012.11.08. 22:57:56

@Rocko-: ja, én is rákerestem gyorsan... szomorú sztori.

kár-park

A legszebb törések, melyekből tanulni is lehet

Friss topikok

Linkblog

h i r d e t é s