Vihar, globális felmelegedés, szétvert Astra

Viharvert autó


Budakeszin (is) nemrégiben iszonyatos vihar volt. Bár nem tartozik a Kár-park elsődleges profiljába, de a közelmúltban megtudtam, hogy mi a baj a mostani időjárással. Nem az a nagy gond, hogy több eső esne egy évben: a mennyiség évtizedek óta változatlan. Egy valami változott, és ez az esők intenzitása, amely megtízszereződött. Magyarul kevesebb részletben kapjuk meg a nyakunkba ugyanazt.

Erről tudnának mesélni a budakesziek is, ahol egy vihar alatt 40 milliméter eső szakadt le az égből. Hogy ez mennyire nem egészséges, arról a helyi Opel-kereskedésben győződhettem meg. Messziről, első ránézésre úgy tűnt, hogy egy feltört autó ácsorog a lakatosműhelyben, de ennél sokkal, de sokkal súlyosabb a kár. A rettenetes vízmennyiség az épület lapostetejéről lemosta a kátrányos szigetelésben lévő kavicsokat. És ezek a kavicsok golyózáporként zúdultak az alant álló kocsikra.

Bár ártatlannak tűnő horpadásokról van szó, ma kavicsok mintha tudták volna, hogy csakis valamilyen törésvonalnál kell becsapódni. Például itt:

Vagy itt:

Hogy a kőzápor erejéről legyen fogalmunk, íme a következő kép. A kavicsok átütötték a leghátsó oldalablakot, de még ott is, ahol alatta fémfelület van. Ha ugynezt az üveget megpróbálná valaki betörni, mondjuk egy féltéglával, az visszapattanna erről az üvegről.

Nyilván erre nem lehet felkészülni. Az egy speciális eset, hogy a kereskedő udvarán keletkezik kár az autókban, így összesen nem egy, hanem tizenegynehány kocsi járt hasonlóan. A szomorú az, hogy ma a viharok valóban olyan hevesek, hogy én például ha jön a rossz idő, az utcánkban nem parkolok a fák alá, mert sorra láttam, mekkora ágak bírnak leszakani róluk. És ezekkel a kockázatokkal mind gyakrabban kell számolnunk - annak van szerencséje, akinek van casco a kocsiján.

A bejegyzés trackback címe:

https://karpark.blog.hu/api/trackback/id/tr67585584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mugen 2008.07.29. 01:15:22

én sem állok fa alá az utcánkban...hülye is lennék, ha egyszer van garázs! :P

Squeky 2008.07.29. 01:42:11

nekem meg 1 garázsom és 2 autóm van, szal a drágábbik a garázsban a másik meg egy olyan fa alatt ami vékonyágú, de a levelei vastagok és azért védenek vmit
:)

Shomee 2008.07.29. 04:48:39

Én meg gyorsan lemegyek a benzinkútra,ha nagy az esély jégesőre :)

HUF 2008.07.29. 08:02:15

En meg fizetem a casco-t...

Devil 2008.07.29. 08:03:35

Garázs ide, benzinkút oda, úgysem akkor fog jönni a tojás nagyságú jég amikor az autó védett helyen áll.. sajnos. Én is nagyon parázok emiatt, ha már a drágám átvészelt 20 évet jégverés nélkül, hátha megúszom azt a néhány hónapot ameddig eladom. Csakhát utána meg másik autóm lesz...

Hub 2008.07.29. 08:09:32

Én szeretem a jégesőt...a múltkor ugyanis csak így tudtam kideríteni, hogy használt autóm nem fekete, hanem igazából KÉK.

hmmmm 2008.07.29. 08:10:01

Egyre több habzsa cikk van a TC-n. És egyre kevesebb szakmai. Miért?

kérdés 2008.07.29. 08:31:43

Ha a ház előtt álló autómra rádől egy fa, tudok valakitől kártérítést követelni? Kihez kell fordulni?

crayfish 2008.07.29. 08:32:28

OFF, de nem bírom ki:

Tegnap olvastam az Indexen, hogy Ukrajnában már 25 halálos áldozata van az áradásoknak. El fogunk sivatagosodni, ugyi?

strobo 2008.07.29. 08:43:42

Szerintem a srácok szabin vannak, nincs aki megírja a megszokott jó kis cikkeket! Nyári szünethez képest azé' nem rosz! :)

vwman 2008.07.29. 08:45:44

Arra lennék kiváncsi,hogy ezeket az autókat miután helyrerakták,zsírúj autóként fogja értékesíteni a kereskedés,mintha most jött volna a gyárból?

gaboir 2008.07.29. 08:46:49

Elvileg, ha önkormányzat, vagy annak cége gondozza a fát, akkor náluk lehet bejelenteni a kárigényt.

Bret 2008.07.29. 08:53:33

Nekem egy kicsit nehezen hihető, hogy kavicsok ilyen kárt tudjanak okozni, de ha egy autókereskedő állítja elhiszem.

TicTac 2008.07.29. 09:03:50

Nagyon reális gond ez az időjárás-téma mostanság... parázok én is a jégtől. Itthon hiába van garázs, melóhelyen nincs fedett parkoló.

gaboir 2008.07.29. 09:18:01

Kártérítést pl. abban az esetben nem fizetnek (a biztosítójuk), ha a sérült fa amúgy egészséges volt, továbbá az OMSZ prognózisában jelezte a vihar(os erejű szél, jég stb.) bekövetkeztének lehetőségét. Ekkor marad a casco.

szsrobert · http://szsrobert.fw.hu 2008.07.29. 09:20:20

"Ha ugynezt az üveget megpróbálná valaki betörni, mondjuk egy féltéglával, az visszapattanna erről az üvegről."

NA!
És még meg sem karcolódna,ugye?
Tollak kezdenek nőni a hátamon. :)

tnz 2008.07.29. 09:21:26

1. Régen is volt jégeső, nem most találták fel.
2. Ukrajnában nem kellett volna kivágni minden fát. Talán felfogna egy kis vizet.

kapetik 2008.07.29. 09:38:54

És valaki ezeket az autókat ÚJ és nyilván sérülésmentes autóként kilakatolva meg fogja venni!
Ez a legjobb buli a kereskedőnek, a biztosító fizet és a lakatosműhelynek is van munkája.
Nem hiszem, hogy a kereskedő biztosítója értékcsökkenést fizetne a kereskedőnek, de ha igen, akkor sem biztos, hogy azt a tulaj megkapja.
De ne legyen igazam!

papptibi 2008.07.29. 09:43:48

szsrobert:
biztos megkarcolódna, azt nem is írtam:) Ezeket az üvegeket nem olyan könnyű betörni, és a féltégla a legkevésbé alkalmas eszköz erre. A profik pontszerű eszközzel ütik be, gondolom, a kövek is ezért voltak hatékonyak.

EVOkaa 2008.07.29. 09:49:15

itt Bogácson 2 hete olyan vihar volt, hogy még a benzinkút tábláját is kidöntötte!(azt amin a benzin, gázolaj ára van meg hőmérséklet meg ilyesmi!)

acsa 2008.07.29. 09:55:48

OFF: crayfish

A hirtelen esők/árvizek és a sivatagosodás nem zárják ki egymást, hanem az embernek köszönhetően kéz-a-kézben járnak.
Ma már minden józan érintett (vízügyes/mezőgazdász/erdész) tudja, hogy túlszabályozták a folyókat, ezért szűk helyen folynak le, nem teríti szét az iszapot és a vizet, mely elengedhetetlen pl. komolyabb erdőkhöz. És aztán jön még a szép belvíz is. Évtizedek többnyire több víz párolog a talajból az Alföldön, mint ami rákerül -> szikesedés, kiszáradás. A hegységi vízgyűjtő területeken viszont túl kevés az erdő és a legelő, ezért túl hirtelen folyik le -> talajerózió+árvíz.
Visszacsinálni nem lehet a szabályozást, mert 1-2 millió ember költözött a "mocsarak" helyére. Persze drágább, de hasznosabb lett volna "szabályozott áradást" biztosítani, de 100-150 éve is a politika volt az erősebb, nem az ész (pusztán egyetlen szakma kitűnő szaktudása - jelen esetben az építőmérnököké - is jelentős károkat okozhat évszázadokra, ha nem vonnak be más szakmákat).
Ja, és a sivatagban is többen fulladnak meg vízben, mint ahányan szomjanhalnak. Ti. utóbbi ellen mindenki felkészül, amikor oda megy, de kiszáradt medrekben sétálgatva nem lehet kikerülni az alkalmi áradást...

ON

Tömegesen szűntették meg az időjárásfigyelési állomásokat, ezért nem csoda a megnövekedett fagy-/jég- stb. kár. Már napi szinten használom legalább a bp.-i "real-time" radarképet. Tudni akarom, van-e esély, hogy konkrétan esélyes-e, hogy megtalál engem egy gonosz kis zivatarfelhő vagy sem.

kowalski 2008.07.29. 10:03:57

én meg rohanok le a mélygarázsba, ahová folyik be a víz és volt már 80 centis is... ilyenkor gyorsan felgurulok egy fa alá. Már ha felmegy a kocsi a rámpán szembe zúduló 10 centis vizen...

okoska 2008.07.29. 10:11:44

"annak van szerencséje, akinek van casco a kocsiján." bocs, de ez nem szerencse kérdése...

w a s d 2008.07.29. 10:24:00

Vagy magasról estek, vagy nagy és nehéz kavicsok voltak, hogy ilyen horpadásokat csináltak.

mugen 2008.07.29. 10:25:17

EVOkaa azt a nagy "táblát" csak simán totemoszlopnak hívják még a szakmában is. Találó, hiszen áldozunk is a tövében mindannyian bőségesen, ami az anyagiakat illeti! :)

Tom-nemtom 2008.07.29. 10:30:18

A szakadó jégesőben gyönyörű hangja van a tetőlemeznek :-DD

fm! 2008.07.29. 10:40:52

CASCO és nyugodtan alszom, bárhol is álljon az autó...

mano 2008.07.29. 10:46:47

"CASCO és nyugodtan alszom, bárhol is álljon az autó..."
Attól még sajnos nem lesz "S" mentes utána az autód.
Szegény értékcsökkent lesz, persze ez csak akkor gond amikor el akarod adni..

SsPL71 2008.07.29. 11:30:11

Ezért lenne jó, pl. ha "műanyag" műgyantás vagy mifene, motorháztetőket, sárvédőket, csomagtartófedél...stb. alkatrészeket gyártanának. Nem lenne maradandó alakváltozás a kocsinkon.

Vagy de. :-)

Biztos sérülés mentes újként fogják árulni ezeket.

ksziszi 2008.07.29. 11:33:38

Van olyan nagynevű biztosító,ahol az új 4 milkás autómra havi 900Ft a lopáskár,és 400Ft az elemi kár(szerintem ennyit megér).

b[ALien] 2008.07.29. 12:20:29

Tavasszal mikor Emma látogatott meg minket, u.e. volt Budaörsön, csak ott nem 10 autó tört össze, hanem minimum 60!!! +még vagy 30 lakás ablakai. Nagyon durva volt.

semmicico 2008.07.29. 12:29:07

" Shomee 2008.07.29. 04:48:39
Én meg gyorsan lemegyek a benzinkútra,ha nagy az esély jégesőre :) "

Egy barátom pontosan ezt tette az M7-esen. Megállt a vihar miatt a kútnák, besétált az épületbe, majd a tető a kutaknál leszakadt és összelapította a kocsiját ...

Sergei 2008.07.29. 12:31:29

Ez milyen astra? Új autóról beszélünk tehát csak H astra lehet, képen látszik 3 ajtós tehát GTC astra. De annak nem ilyen a hátsó oldal ablaka. Itt valami nem stimmel...

Tompika 2008.07.29. 12:50:58

Én ezt egy kombi G Astrának nézem.

jtrencsenyi 2008.07.29. 13:05:39

A kérdéses Opelszalonban volt olyan eset, hogy az átadás napján valaki megnyomta a kocsit és a kilakatolás után újként kapta meg az illető.

mugen 2008.07.29. 13:15:40

" Sergei 2008.07.29. 12:31:29
Ez milyen astra? Új autóról beszélünk tehát csak H astra lehet, képen látszik 3 ajtós tehát GTC astra. De annak nem ilyen a hátsó oldal ablaka. Itt valami nem stimmel... "

Az Astra Classic (G Astra) is új autóként vásárolható, ez pedig az!

papptibi 2008.07.29. 13:23:54

Megfejtés:
Astra H kombi.

Hz 2008.07.29. 13:32:44

Anyám meg röhög mindenkin az öreg mercijével... Az biztos nem lesz jégvert :D

w a s d 2008.07.29. 18:12:41

@mano:
Elvileg az értékcsökkenést is ki kell fizetnie a biztosítónak, nem?

makmarci 2008.07.29. 18:27:50

Ez még hagyán, de nemrég szóltak a hírek arról, hogy a VW telephelyén több ezer autót rongált meg a vihar. Azt nyilatkozták, hogy volt biztosításuk, és kijavítják az autókat.

Na ezekből nem vennék, az tuti !!!!!

Mellesleg érdekelne egy cikk, hogy miként teszik majd ezt, és milyen típusokat érintett. Ha jól emlékszem, tán 3 milliárd euró a kár.

GregHozta · http://ceedclub.hu 2008.07.29. 19:06:01

Tudtommal, ha a kocsit szakszerviz csinálja meg, és a festék vastagsága nem haladja meg a magyar és az EU szabvány szerint meghatározottakat, akkor gyárinak minősül, és nem lehet értékcsökkenést felszámolni. Ez vízszintes felületen maximum 400 mikron, függőleges felületen maximum 300 mikron lehet. Ma a gyári autókon egy átlagos esetben 90-150 mikron között mozog a vastagság.

De végig kell méretni az autót, és ha nagyon elütnek a vastagságok, nem kell megvenni, vagy alkudni kell.

makmarci 2008.07.29. 19:54:21

GregHozta ·

Ezek a sérülések láttán, tutira lesz olyan rész, ahol nem fér bele a 400, de még a 800 mikronba sem, persze nem az egész felületen. Egy jégkárnál is bukta van, mert összességében sokkal nagyobbak a horpadások, mint ahogyan az elsőre tűnik.

De a lényeg nem a mikronokon van csak, hanem a sérülés helyén ! Nem mindegy, hogy pl az első sárvédőt kalapálták, vagy a hátsót, vagy a küszöböt, mivel a nem csavarozott elemek javítása, és az utólagos korrózióvédelme nem összehasonlítható.

saki01 2008.07.29. 20:01:33

Nemrég olvastam 4700db mazdával oldalára dőlt egy hajó nagyrészük sérülés nélkül úszta meg viszont sok vízalá merült.Gondolkodtak az autók részletes átvízsgálása után használtként értékesíteni de úgy döntöttek a mazda nem engedhet meg ilyet magának.Döntés bedarálják őket egytől egyig.

A jó öreg vw meg kicsit ráncba szedi a kasznit oszt irány a szalon. Vegyél VWt magyar!

GregHozta · http://ceedclub.hu 2008.07.29. 20:46:50

makmarci

Vannak cégek, akik a jégvert/horpadt autókkal foglalkoznak. Nem akarok reklámot csinálni, de sógoromnak egy csepeli cég szedte ki úgy a tetőn lévő horpadásokat (kb. 1/2 kilós, öklömnyi fenyőtobozok hegye ütött a 2 hónapos autón), hogy olyan sima volt, mint amikor a gyárból kijött. Mindezt úgy, hogy sem fényezni, sem polírozni nem kellett.

tofee64 2008.07.29. 21:30:34

A kavicsok visszintes húzásokat csinálnak a sárvédöivre? Ilyet még nem láttam.

HARAGOS 2008.07.29. 22:39:09

Tetőn max gyöngy kavics szokott lenni nem? Milyen magas azaz épület hogy így behorpadt a lemez? Főleg a hajlatokban ahol erősebb is, én egy rossz szándékú kalapácsos bácsira gondolok!! :))

antimason 2008.07.29. 23:10:13

Gyanús.

KissZoli 2008.07.29. 23:37:45

NA!AP-nek meg nem volt hozzaszolasa?!
Egyebkent ezert is kell biciklivel jarni!
Azt asztan verheti a kavics is,a jeg is.........meg tovabb is elunk!Most aztan lehet engem is "megkovezni"!

jtrencsenyi 2008.07.30. 02:54:14

KissZoli: ha csak arra nem járok az IFA-mmal és el nem ütlek. :)

jtrencsenyi 2008.07.30. 02:57:10

VW vs Mazda: na az ilyen minőségellenőrzési dolgok miatt "élnek" olyan sokáig a japán autók és "döglenek meg" az európaiak olyan hamar. Persze vehetsz Mercedes AMG-t és az is bírja, csak mennyiért. Az átlagember átlagautóit összehasonlítva már elég elkeserítő a helyzet az európai autógyárakra nézve.

Kuglof 2008.07.30. 08:45:53

Egy hónapja a Focus-omat verte szana-szét a jég a Mecsekben. Jó érzés volt nézni a nyaraló ablakából, ahogy a tojás nagyságú jégdarabok vidáman pattognak a tetején. De nem mentem ki, inkább az autó mint én... imádkoztam, hogy bírja... nem bírta: szélvédő, hátsó lámpa, tető, motorháztető, csomagtérajtó, ajtókeretek. Kb 30 édes kis horpi. Egyik haverom ilyenek javításával foglalkozik, ha nem pattant volna le a festék is itt-ott fényezni se kéne. Úgyhogy a szaki már meglenne, ha épp nem Németországban dolgozna a VW telephelyén. Tehát a hír igaz...

Maura 2009.01.28. 18:47:17

@Kuglof: Liszaladni egy takaroval, es letakarni... Takaro megszarad, a kocsi megmarad.

isti75 2009.03.14. 18:22:10

@Maura: Ezt szerette volna csinálni egy hölgy is de a fejét verte szét a jég,mielőtt az autóhoz ért volna. Én nem szaladgálnék diónagyságú jégesőben.

kár-park

A legszebb törések, melyekből tanulni is lehet

Friss topikok

Linkblog

h i r d e t é s
süti beállítások módosítása