Íme egy majdnem vadonatúj, ötajtós Avensis, amely akár a Toyota Mayer Budakeszin nemrég átadott, impozáns szalonjában is állhatna. Helyette a karosszériajavító műhely előtt, térdig érő gazban, gazdasági totálkárosan vár sorsára. Az élet néha az autókkal is csúnyán kibabrál. Ahogy kinyitom az ajtaját, még érezni az új Toyoták tipikus illatát. Arra, hogy már használatba vették, csak a váltó mögött lévő, jellegzetes formájú Römerquelle ásványvizes üveg utal. Nincs megkopva a kormány, nincs kiülve az ülés, L betűs a rendszám, zsírúj a kocsi. Leszámítva, hogy eltűnt a hátulja.
A szokásos ráfutásos csattanás, ebben a konkrét esetben ráadásul jelentős sebességkülönbséggel. A hátulról érkező elbóbiskolhatott – ez igen gyakori baleseti ok –, vagy a figyelmét elég hosszú időre elterelte valami. Szinte fékezés nélkül szállt az Avensisbe, amely addigra a kialakult forgalmi helyzet miatt már jelentősen lelassított. Az ütközés ereje nagyot lökött a Toyotán, és meg is perdítette. A forgásból egy oszlop fogta meg a kocsit, pont a vezető ajtajának közepén, e másodlagos sérülésnek is jól kivehető a nyoma. Saját kilinccsel, szerszám nélkül nem lehetett az ajtót kinyitni, mivel a benne található keresztmerevítő befeszült a B-oszlopba.
Az utas oldaláról a hátsó ajtó közepéig nézve viszont sértetlennek tűnik a grafitszürke Avensis. Hátrafelé már oldalról is árulkodnak az illesztések: jelentősen összementek. A C-oszlop felett a tető is megrogyott, de a legdurvább persze a hátfal sérülése. A csomagtartó konkrétan eltűnt, pedig nem volt kicsi, 510 literes. Sokat elárul viszont a hollywoodi filmek valósághűségéről, hogy egy rendes tengerentúli moziban ez az Avensis abban a pillanatban felrobbant volna, ahogy a hátulról jövő a lökhárítóhoz ér. A való világban viszont még csak ki se gyulladt a kocsi, pedig benzin lötyögött a tankjában. A sofőr – aki egyedül ült a kocsiban, és be is volt kötve – karc nélkül megúszta a nagy erejű ütközést.
Első körbejárás után talán érthetetlennek tűnik a gazdasági totálkár. Nagy, értékes autó, nincs egyéves, a sérülése pedig jelentősnek látszik, de igazából csak karosszériás- és fényezőmunkák vannak vele. A drága elektronikai alkatrészek elöl, a sértetlen motortérben találhatók, a légzsákok nem nyíltak ki. Fel kell dobni a húzatópadra, kell rá egy új fenék, meg egy kis fény, és már szaladhat is – gondolom én, és a magyarországi viszonyokat ismerve valószínűleg ez is lesz a sorsa, miután a kárügy lezárult, és eladták a roncsot. A kókler javítás nem tűnik soknak, a szakszerű viszont több mint három és fél millió forintot kóstálna. Viszont abban az esetben, ha a javítás a kocsi sérülésmentes Eurotax értékének 60%-ánál többe kerülne, a legtöbb biztosító gazdasági totálkarra veszi az autót.
Ezek szerint mégis van alapja annak az előítéletnek, hogy a Toyoták alkatrészei drágák? Vagy mi kerül ezen a javításon bruttó 3,5 millióba? A munkadíj 750 ezer, a fényezés 600 ezer. A maradék tényleg alkatrészre megy el, de kell is belőle bőven. Összesen hét telenyomtatott oldalnyi, főleg karosszériaelemek, de futóműalkatrészek, kipufogó, tolatóradar, beltéri burkolatok és ezernyi apró bizbasz, amivel ideális esetben átlagautós soha nem találkozik.
Ami engem az egész eset után a leginkább izgatott: a) a várhatóan kókler javítás után képes lesz-e még az autó ugyanilyen védelmet nyújtani, b) miről ismerni fel a hasonló sérülést és nem megfelelő javítását? Könnyű kitalálni a válaszokat, mégsem örültem nekik. Ha az új karosszériaelemek nincsenek megfelelően összeillesztve, átlapolva, akkor a kocsi strukturális merevsége már közel sem lesz olyan, mint új korában. A csak kicsit is igényes javítást pedig egy amatőr nem egykönnyen veszi észre. Húzatás után normalizálódnak az illesztések, a hegesztési varratokat zajszigeteléssel és alvázvédővel elrejtik, így csak a rétegvastagság-mérő és egy profi, gyakorlott szakember szeme buktathatja le a kóklereket. Ezért mindkettő legyen nálunk, ha használt autót akarunk vásárolni.