Az élet kevésbé hajlamos a laboratóriumi töréstesztekhez alkalmazkodni, de úgy tűnik, az autógyártók azért nem csak a csillagokra hajtanak. Nézzük csak ezt a Lacettit: tizenöt évvel ezelőt egy hasonló baleset még valószínűleg halállal, de legalább súlyos sérüléssel végződött volna. Ma pedig már túlélhető, ha van annyi esze az embernek, hogy becsatolja magát.
Szerencsére a mai káresemények nagyon kis hányada (mindössze pár százalék) végződik borulással, amely valóban a legnehezebben kiszámítható műfaja a jármű alapos összetörésének. Persze azért vannak, akik megpróbálják utánozni.
Ami a kiszámíthatatlanságot illeti, ugyanez igaz a kár összegére is. Ha elég messziről nézzük, ez a Lacetti sem túl drámai eset, persze minden egyes felé megtett lépéssel százezrekkel lódul meg felfelé a számláló. Aztán, ha megérkeztünk, kiderül: valószínű a gazdasági totálkár. De még mindig jobb, mint a biológiai.
A mindkét oldalon megrogyott tetőoszlop, a szélvédő, a tetőelemez, de még a bal hátsó sárvédő is megérett a cserére a bukfenc közben. De még a motorházfedélen is felfedezhet az ember egy horpadást. De ilyenkor a futómű is kap, valószínűleg ott is hajlik ez-az.
A borulás fizikája nem egyszerű, ráadásul az út melletti terepviszonyok is befolyásolják a végeredményt. Ahhoz, hogy hasonlóan végezzük, nem kell árok, elég, ha túl laza a talaj az út mellett: megakad a külső íven a kerék, és kész. Ilyen helyre, ha az embernek van választása, lehetőleg orral, és nem oldalazva kell megérkezni. Ha pedig valaki a töltésről sodródik le, jegyezze meg: ilyenkor mindig a lejtő irányába kormányzunk, mert ha rögtön vissza akarja terelni a kocsit az útra, szintén bukfenc lehet a végeredmény.
