Drága tolatás

Tolatásnál egy oszlopba akadt be az Audi Q7-es ajtaja


Ha az ember siet és kapkod, könnyen megesik a baj: az Audi Q7 vezetője egy ajtócsukásnyi időt szeretett volna megspórolni a tolatásnál. Most pár napig szervizben pihen az autó.

Pedig becsukott ajtóval tolatni még könnyebb is: ott a tükör, amiben látja az ember az esetleges akadályokat. Feltéve persze, hogy használja.

Többek között a nyitott ajtó és a tükör hiánya miatt nem vette észre a fekete SUV vezetője, hogy az ajtó útjában egy vaskos, lebetonozott oszlop áll. Az álló fémrúd megakasztotta a nyílászárót, ami a lendület miatt szinte kiszakadt a helyéről. Ahhoz képest, hogy milyen ártatlan baleset, a sérülés mértéke elég jelentős.

Itt ért véget például a zsanérok pályafutása, hiszen szinte kiszakadtak a helyükről. Ha ez megtörténik, az nem lett volna vicces: az A-oszlop alsó részének cseréje még jobban megdobta volna az egyébként is pár százezer forintra rúgó javítási számlát. De javítani így is kell majd az A-oszlopot burkoló lemezt.

Sérült például az első sárvédőív, amit azonban egy ügyes lakatos még helyre tud hozni. Az első ajtónak viszont nagyon összegyűrődött a lemeze, azt már csak pár kiló kitt felhasználásával lehetne simára vasalni, úgyhogy az inkább cserés. Lesz még egy kis szerelés, fényezés, még szerencse, hogy cascós az autó, és az önrészen felül a biztosító fizet.

De még az önrész is magas ár egy egyszerű tolatásért. Utólag persze könnyű okoskodni, de nyitott ajtóval jobb nem mozgatni a kocsit, mert így szerencsétlenebb esetben nemcsak az autóban, hanem annak környezetében is nagyobb kár eshet.

A bejegyzés trackback címe:

https://karpark.blog.hu/api/trackback/id/tr981057941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

M493Z0l1 2009.04.11. 02:45:40

Most már ezt is tudjuk.

esde 2009.04.11. 07:24:06

Nagyapám sövénnyel csinálta ezt meg mikor állt ki a kertből, igaz az egy 20éves VW Polo-volt. A javítás is volt vagy 20.000, és következő héten beletolattak a tuskó parkolóban ugyan abba az ajtóba. Így akarjon az ember igényes autóval járni:D

Parkolóradart a Q7-re ajtóra, küszöbre, kerékre, meg az agyába:D elősször agyat is neki:)

Mazdafan 2009.04.11. 07:33:35

Esde: Először jogosítvány kéne neki.

Egyébként elég sűrűn lehet látni az vezetőoldali ajtógyűrődéses autókat. Bár a küszöb horpadása sokkal gyakoribb.

Astron 2009.04.11. 07:50:36

Miért kell az embereknek egy ekkora hodály?

pipikirálylány 2009.04.11. 08:27:03

Szegény szerencsétlen, nyilván alig fussa kenyérre, adjak kölcsön?

L-L-L 2009.04.11. 08:46:06

Ez a jó reggeli ébresztő! És még sajnálni is kellene szegény eszementet?! A 20 éves zsigáján is becsukott ajtóval tolat a paraszt nem hogy egy 15 millás ladikkal! Mindenesetre én tényleg együtt érzek a bálnával hogy ilyen okos gazdája van!!!

The Good Boy 2009.04.11. 08:46:49

gondolom a vas már fentvan a hahu-n, mint sérülésmentes szalonállapotú vas, azért nincs az autóról teljes kép. Q7 vásárlók figyelem: bal első sárvédőés ajtó festékvastagság mérése kiemelten kötelező:::)))

The Good Boy 2009.04.11. 08:50:34

egyébként közelit a magyarok ideje: BMW X3 18d... Már nem sokat kell aludni, hogy jöjjön a 718d és az S180-as. Persze szigorúan tipusjelölés nélkül rendelve.

ommm 2009.04.11. 09:06:43

@The Good Boy: Egyszerű az ok. Akkora, hogy nem lehetett egy képbe behozni a műhelyben.

Make Valamit · http://make.blog.hu 2009.04.11. 09:23:31

Hát, ez is csak alig kerülte el a GTKt :P

szakmernok 2009.04.11. 09:25:52

Na még jó hogy nem lett totálkáros. :-)

Kiszakadnak a zsanérok? Hát igen egy szembejövő kisautóval azért jobb ütközni.

PacisLacika 2009.04.11. 09:27:37

Oszt?...valami unalmasabb téma?

Tegnap egy szúnyog akadt a hajamba....basszus erről mennyit lehetne írni.

loláb 2009.04.11. 09:42:22

Hova sieett nyitott ajtóval?

redriot77 2009.04.11. 10:04:06

Nagyon szánalmas, hogy ha most kárörvendő leszek? :)) Megveszi az izomtibi a csillagrombolót, dicsekszik vele fűnek-fának hogy 12 légzsák, tolatókamera, körbe tolatóradar, aztán bumm leszakítja az ajtót. :)))) Hiába a sok biztonsági kiegészítő, az emberi hülyeség ellen még mindig vesztésre állnak az autógyárak.

BeeTm · http://beeproject.atw.hu 2009.04.11. 10:10:13

Inkább vett volna egy hegesztett difis Ladát.....

kolombusz 2009.04.11. 10:16:22

na, látszik itt a kommentelők között a fasza társaság. akinek jól megy, annnak egyből be kell szólni, irigykedni kell, kárövendeni

alvajaro 2009.04.11. 10:42:58

Én nem vagyok rosszmájú, meg szegény bunkó paraszt suvos, de könyörgöm: ki a f@szt érdekel egy ilyen post?!?

classicmotoring · http://motoring-culture.blogspot.com 2009.04.11. 10:50:07

hat ugy mondjuk a gepet sajnalom, de a faszkalapot minek, biztos vasarolta a jogsijat.

subtotal 2009.04.11. 11:09:37

@The Good Boy: szerintem pedig egy X3 18d-nek van értelme. nézzük a leírást: 10,3 alatt megy a 100km/h, 195km/h a vége és van 350Nm. Emellett 6.6-ot eszik. Nagy távolságú utazásokra teljesen elegendő keretek. Méreteiben nem hasonlítanám a 7-es illetve S szériához, erőteljes csúsztatás összemosni azokkal. Egy X5-ben valóban marha kevés lenne ez a motor, de abban még az erősebb 2.0 dízel sincs benne.

A cikkről pedig annyit, hogy sajnálom a Q7-et. Nem nagyon értem ezt az ajtóbecsukást akartam megspórolni dolgot. Hátrébb akart menni pár métert a kocsival? Azt sem értem , hogy mikor beszállt a kocsiba hogy nem vette észre az akadályt, hiszen a beszállásának útjában lehetett.
A többieknek meg csak annyit, hogy jó tudni, hogy mindenki ennyire királyul vezet, soha még egy kicsi elnézése/benézése sem volt. Csak azt tudnám, hogy akkor miért van tele az ország össze-vissza tört szutykokkal.

Káposztakukac 2009.04.11. 11:25:52

mekkora faszok commentelnek itt, hihetetlen...

Káposztakukac 2009.04.11. 11:59:12

@The Good Boy: azt ugye vágod, hogy az x3 alapmotorja a bevezetéskor egy 150 lóerős dízel volt, és az volt messze a legkelendőbb? aztán a ráncfelvarrásnál megkapta 177 lóerős új motort, ami belépőnek kicsit sok volt. abszolút jó választás az x3 1.8d.

AtoszMester 2009.04.11. 12:42:36

Mindenkinek joga van dolgozni, feketézni, vagy drogot árulni, hogy Q7-ese legyen. Aki nem tett érte, az ne szólja le, és viaszolgassa a zsigáját szeretettel ebben a szép napos időben.

Thyby66 2009.04.11. 13:20:45

Cumi a tolatás nyitott ajtóval, a tükör nem azt a képet mutatja amit megszoktunk.
Tehát használhatatlan. Kihajolva hátranézni, meg elég b*lf*sz módszer.
Tegnap tűző napról akartam hátrébb tolatni árnyékba, a forróság miatt nem zártam be az ajtót teljesen, gondoltam ehhez a 20 méterhez minek, fogtam a behúzót. Megszokás szerint belenéztem a bal tükörbe is, aztán nyomtam egy satut, mert egy korlát volt a tükörben, nem az amerre haladok, arra "szabad" volt a placc. Nekem ingyen lett a lecke.
A sírás lett volna, ha fordítva van.
Kis hiba is nagy összeggel büntethet.
Tanulságnak jó példa.

classicmotoring · http://motoring-culture.blogspot.com 2009.04.11. 13:31:33

X3 1.8D olyan mint a 316-os, szoval autonak megfelel es hasznalhato de a BMW-hez es az elmenyautozashos semmi koze.

Moleman 2009.04.11. 13:35:52

Szerintem senki nem irigységből röhög a kis béna barátunkon, hogy jajj, neki telik egy ilyen vasra, nekünk meg nem... Érdekes módon a szintén soktízmilliós veterán gyönyörűségek gazdáinak őszinte mosoly jár az utcán vagy kiállításon. Tőlük senki nem irigyeli, max belül álmodozunk. Ők megdolgoztak vele/érte, karban tartják. De az ilyen Q7-jellegű közösség tagjaival szembeni ellenszenv sokunknál jogosan megalapozott... sajnos. Még ha azt nem is nézzük, hogy honnan van rá a pénz, nézzük csak azt hogy hogyan használják... Siralmas. Bár ez lehet h csak a hozzám hasonló autóbuzikban nyomja fel a pumpát.

gnme 2009.04.11. 15:22:36

Aki kukoricagórét vezet annak csak van pénze ajtózsanérra...

Káposztakukac 2009.04.11. 15:23:45

@classicmotoring: pedig a legtöbb eladott bmw kis, 4-hengeres benzinessel vagy dízellel fut.

@Moleman: kognitív disszonancia. a magyarországon drága autót vezetők minimális része csak kopasz, kigyúrt, tetkós állat. csak könnyebb bemagyarázni önmagunknak, hogy ilyen autót tisztességes módszerrel nem lehet venni, ahelyett, hogy tükörbe néznénk és bevallanánk, hogy az a 8 év az elte btk szabadbölcsész tagozatán igazából elcseszett idő volt...

vwman 2009.04.11. 16:57:10

mennyi kedves ember jár ide, irigység tetőfoka ami itt megy, tipikus magyar mentalitás dögöljön meg a szomszéd tehene is.
másrészt meg a stiftesek meg az astrások is parasztmód közlejednek,manapság ez már nem márkafüggő.
és szerintem bárkivel előfordulhat ilysmi dolog,elbambul,vagy siet,egyebek
velem is történt már,hogy a vonóhorgommal lekoccoltam egy kis beton oszlopot van ilyen.

MT21013 2009.04.11. 17:02:24

Káposztakukac:
Nekem kicsit más a tapasztalatom. Évente kb. 4-5 alkalommal szólít a munkám Budapestre. Épp a minap voltam és ettől a cikktől függetlenül mondtam este a feleségemnek, hogy kétségbeejtően sok ún. maffiakocsit látni Pesten és szinte kivétel nélkül mindben olyan 8 általános végzettségű IQ fejű, szteroidokkal felfújt suhogós szerkós üldögélt. A Q7 itthon ennek a klasszikus példája. Akit te említesz tisztességeseket - mert ilyen is van - azok messze elkerülik ezeket. Őket inkább Lexusban, Volvoban látom normálisan felöltözve, és nem feltétlen tolják le minden lámpánál az előttük haladót. Szóval vannak példák pro és kontra, de annyi tizen-huszon milliós kocsit, amennyit én látok Pesten nem hiszem, hogy ebben az országban tisztességes úton meg lehet szerezni.

T-boy (törölt) 2009.04.11. 17:14:08

CSAK tükörből tudok tolatni..
Tehertaxis múlt.

pickapu 2009.04.11. 17:52:03

Kár a kocsiért, de nem tudom átérezni a tulaj esetleges fájdalmát, valószínűleg vállrándítással átült az A8-asba, ezt meg lepasszolta javításra. Legközelebb majd jobban vigyáz. Tőlem távol áll ez a kocsi, megvenni nem tudom mert túl szép és drága, használni nem tudnám mert ahhoz meg nem jó.

Aldo Moro 2009.04.11. 18:08:07

Höhö! Itt is bizonyítva vagyon, hogy a pénz és az ész nem járnak együtt.

berliner 2009.04.11. 18:08:21

MT21013 2009.04.11. 17:02:24

Na ez a legenda, meg amit (egyesek) szeretnének látni. Lexusban, Volvoban, Saabban értelmes, szorgalmas emberek ülnek, akik igenis megdolgoztak a drága autóért, míg Audit/BMW-t/Mercit csak maffiózók vesznek. Úgy talán életszerűbb, ha azt mondjuk, hogy a drága kocsit (ebbe mindkét csoport benne van) hajtók egy része normális munkával szerezte a pénzt a verdára, míg a másik kevésbé normálissal. Lexusokban is látni elég sok -khm- gyíkot.
Amúgy eladások alapján - ebben a árkategóriában - az audi vezet.
Én is szoktam amúgy csodálkozni, h mindenkinek rosszul megy és ahhoz képest elég sok drága autó van. Elvileg 3 millió szegény van, stb, stb, ehhez képest annyi passat/mondeo van, mint a szemét. (amikre szintén nem lehet átlagbérből összespórolni két év alatt)

Hose 2009.04.11. 18:12:28

@vwman: "másrészt meg a stiftesek meg az astrások is parasztmód közlekednek, manapság ez már nem márkafüggő."

Gratula!
Nagyon kis okos vagy!
Tudod, ez az a tipikus magyar mentalitás amiről szövegeltél...

Hose 2009.04.11. 18:15:04

Szerintem a kocsi tulajával kellene kijavíttatni azt amit elcseszett, utána garantáltan nem hagyná nyitva többet az ajtót.

simi811118 2009.04.11. 18:24:27

A cikk egyértelmü : fiúk, nincs valami ötletetek? Nem tudok mit írni a népnek. Minek kellett ez a cikk? Értelmetlen. Azért mert egy Q7-es van benne? És? Akinek erre telik, röhögve fizeti ki a javítást . . . Minek kellett ekkora autó? Csak mert tellett rá? Újgazdagék átültek a nagy tehénbe, vezetni meg elfelejtették megtanulni. Amugy én is egyetértek : válságban az ország, mégis egyre több X5 / Q7 / ML poroszkál a magyar utakon. Csak a héten 15 nél több A8-S8 -ast láttam, ebböl 3-4 volt long kivitel (és nem BP-i vok). Aki meg esetleg valóban megkereste az árát az autójának (!kétkezü munkával!) az igencsak oda fog figyelni az rá, akár egy párszázezres kisautóról van szó, akár egy 20millás luxusbatárról!

vwman 2009.04.11. 18:51:50

@Hose:

ez egy megállapítás volt,ha nem tetszik ne olvasd el


épp a minap láttam kereszteződésbe az S320-as merci kanyarodott volna jobbra,vele szembe a 206-os peugeot-os nagyon sietett,balra egy indexelés és bevágott elé,szart rá,hogy a mercisnek van elsőbbsége

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2009.04.11. 20:04:43

@Astron: tökéletesen egyetértek, fölösleges

Eryk 2009.04.11. 22:21:59

A Q7 egyszerűen gyönyörű SUV. Ha tehetném, biztosan vásárolnék egyet. Napokban láttam egy ismerősöm frissen megkapott ML AMG-jét fehér színben. Na az talán felette van.

Kisbuszos 2009.04.11. 22:39:02

Egyszer egy ismerősöm tolatott ki az udvaráról. Van egy kisebb gyalogoskapuja,mellette egy nagy autós. Az autóskapu mindig nyitva van, a gyalogos sosincs. Mindig tükörből tolat,csak a két kapuszárnyat nézi a tükörben. Egyszer valaki kinyitotta a kiskaput. Ő meg tolatáskor a bal tükörben a kiskaput célozta be(azt hitte h ez az egyik nagykapu szárny) a másikban a nagykapu jobbszárnya volt, állt a gázon,egyszer csak bejött a nagykapu bal szárnya az utastérbe.

Thyby66 2009.04.11. 23:47:50

Némely hozzászólásból az jön le nekem, mit ha márkafüggő lenne ki milyen felelősséggel használja a gépet.
A különbségek annyiban vannak, hogy aki "értékesebb" vasat vezet, 'lehet' nem dob akkora hátast a javítási számlától, mint akinek 1/10-ére tellett. Láttam nemzetiségi csávót padkának vágni a mergát, meg sem nézte mi baja lett. Én sajnáltam a masinát, a gyökeret nem, max azt, aki majd megveszi tőle, miután leamortizálva eladja mint "nagymama használta" autót.
Mindenki hibázhat, csak nem mindegy mekkorát, és mennyit okul belőle. Ez kizárólag emberfüggő kérdés.

másik fa..fej 2009.04.12. 00:02:04

Volt már nekem is hasonlo esetem van hogy benézi az ember.de lehet hogy egy Q7 re jobban vigyáznék már csak az értéke miatt mert amugy azAUDI rol nincs tul nagy véleményem.Nekem nem jőtt be de lehet hogy azota sokat javultak.

PepeXVI 2009.04.12. 00:10:47

@Phatphinder: :D:D:D szeeegény... ez durva.

olcso 2009.04.12. 00:43:35

Nem minden gazdag szarik az Audijára.
Van akinek egy ilyen kocsi az álma és 2222év gyüjtés után van meg neki. Vigyázzon rá és használja egészséggel. Buta baleset bárkivel meglehet, nem ismerjük h milyen körülmények közt volt...

Ciri 2009.04.12. 05:39:41

@simi811118:
"A8-S8 -ast láttam, ebböl 3-4 volt long kivitel"

S8-ban nincs Lang

arde0902 2009.04.12. 08:27:13

Előre szólok,nem fogok fikázni senkit!Akkor olvasd tovább,ha így is érdekel!!A Q7 törése nem egyedi,nem kirívó.20 éves a jogsim,15 éve kamionozom.Tolatás tükörből történik,még a személyautómmal is,persze mint a kamionnál,beszállás előtt tolatási útvonal felmérése történik.Így a holt tér teljes átláthatósága biztosított.Nejem szintén 20 éve vezet személyautót,nagy rutinnal.Első időkben úgy tolatott,ahogy tanítják a személyautóvezetőknek,hátratekintve,nyaktekergetve,kormányt fent középen egy kézzel fogva.Pár éve megtanulta tőlem a 'kamionosa módszert",azóta sikeresen alkalmazza,biztosabb a volán kezelése tolatásnál,mivel mindkét kezét használja a volán forgatásánál!A mai modern személyautókon kivétel nélkül 2db külső tükör van,kivitelezhető,gyakorolható,megtanulható módszer.Aki kedvet kap,gyakoroljon sikerrel.Gumifákat,vak rendőröket mindenkinek!

subtotal 2009.04.12. 11:45:06

@classicmotoring: egyetértünk, az élményautózáshoz az X3 18d-nek nem sok köze van, ahogy bármelyik motorral szerelt X3-nak sem. Szerintem.
X5, X6, 7er dettó.
Viszont ahhoz képest, hogy marha kényelmes utazóautó, kényelmes ki-beszállással (mellesleg a forgalom is jobban átlátható), még a futóműve is stabil, kormányzása pontos, belül csendes és igényes (mostmár, nem volt mindig így). Egy jó kompromisszum. És annnyira a 350Nm is tol előre, amennyire kell.
Viszont az E39 525d Touring-omat nem adnám érte :).

sz.kupac 2009.04.12. 14:21:43

Fogadni mernék ,hogy egy szilikoncicis picsa vezetett. Ha nem akkor csak egy egyszerü balfasz .

isti75 2009.04.12. 17:10:10

Itt nagyon sok irigy, ember van. ha valakinek drágább kocsira tellik mint neki van, az csak bűnözésből vehette, az csak rossz ember lehet, mert fel sem tudja fogni, hogy nem mindenki 71328Ft-ot keres havonta... Bele sem gondol abba, hogy esetleg ő csinál valamit rosszul ha csak egy olcsó autót engedhet meg magának. Emberek! Ne kössük már össze a prmémiummárkákat a bűnözéssel!!!

pityulaman 2009.04.12. 17:50:03

Az én édesapám kb 30 éve vezet és nagyon sokat tanultam tőle. Pl azt, hogy minden autónak lelke van. Én bazi nagy vagy kisebb, de szép autót nem vennék Magyarországra. Sajnálnám, mikor 1-1 kátyú "állít" a futóművön. A másik dolog, hogy az ember presztizskérdést csinál az autóból. De alapvetően az autót arra találták ki, hogy elvigyen A-ból B-be. Persze 1-2 extrától nem zárkózok el.

vwxyz (törölt) 2009.04.12. 22:17:53

@AtoszMester: "Mindenkinek joga van dolgozni, feketézni, vagy drogot árulni, hogy Q7-ese legyen."

Senkinek nincs joga drogot árulni.

átlagos felhasználó · http://gumikutya.blog.hu 2009.04.12. 23:20:28

@Káposztakukac: :DDD
ja!

tényleg! könnyebb sírni, mint magunkba nézni, és akarni, aztán elérni valamit.

szidjuk a másikat, irigykedünk, hogy nekünk miért nincs olyanunk.

magyarország!....

olcso 2009.04.12. 23:50:12

@sz.kupac: "Fogadni mernék ,hogy egy szilikoncicis picsa vezetett. Ha nem akkor csak egy egyszerü balfasz ."

Jah. Ezen az Audison kívül tuti h az egész ország önhibáján kívül töri a kocsiját és csukott ajtón száll be. Ha véletlenül nekikoccansz vminek az is ugyanugy figyelmetlenség.

A Pizzafutár fasz, mert keveset keres, a gazdag meg fasz, mert drága kocsija van. A sportkipufogós fasz, mert zavar a zaj, a csendes meg mert nem veszed észre. Szal itt mindenki mindenkire faszol...
És ha egy Suzuki tolat neki, akk mit mondana az okos nép?? Mert ugye a hülye gazdag az nem menne naon oda...

olcso 2009.04.13. 00:57:40

Jah, am ezek a cikkek annyira viszik elööre az emberiséget, mint a lófaszamputálás láncfűrésszel napszemüvegben...

STS 2009.04.13. 05:03:21

@olcso: ez a cikk arra volt jó,hogy az irigyeknél egy kis feszültséget indukáljon és elmondhassa a szokásos jelzőket(köcsög,szőke,gengszter,stb

audigarage 2009.04.13. 12:15:42

Hála istenek,igy van munka!Minél több ilyen gazdag bénát a drága autókba.!

C vitamin 2009.04.13. 12:15:56

ez a q7 nem a nemzeti örökség része henem egy HASZNÁLATI TÁRGY!

Justice RAT 2009.04.13. 21:50:13

Tegnap belém jött hátulról araszolgatás közben a városligetben egy mazsola. Az autórádióm kiugrott a helyéből. Megy le, és kiesett minden. Rögtön kiszálltam. Hátra mentem.
Majd gratuláltam a mögöttem lévőnek, mert nekem vonóhorgom volt.
Ő csúnyán összetörte magát.
Múltkor meg egy gyönyörűre fényezett tuning alfa keménykedett mögöttem. Mindketten kiszálltunk.
Ő sírt, én meg legyintettem, és otthagytam.
Mindketten kis sebességgel jöttek nekem, és jó adag kárral távoztak.
Vonóhorgot a hülyék ellen. :)

STS 2009.04.13. 22:28:31

@Justice RAT: rakhatnál a kocsi hátuljára egy smile-t is az ilyen esetekre

waffen55 2009.04.14. 07:54:24

Srácok nekem van 2 merci és 1 volvó teherautóm (ráadásul jóóó nagyok) van corollám meg ullyse-om is corsám yarisom is
sőt még 1 bmw 523 is akad - ja és minddel dolgozom... Akkor én most mekkora gyökérnek számítok?? :)))

Moleman 2009.04.16. 14:26:37

@Káposztakukac: Hát 8 év szabadbölcsészet után nem is tudnék tükörbe nézni, éppen ezért nem is oda mentem anno...
Különben nem tudom hol élsz, de irigyellek, én akárhova megyek, legyen az BP, Heves, Borsod, mindenütt az ilyen elemek ülnek ilyen autókban... Vagy azt a gonosz de sajnos valóban jogos véleményt osztod, hogy Mo. innenső fele sötét, csak a Dunántúlon süt a nap? :D

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.04.23. 13:18:16

Aki megteheti, hogy Q7-et vásároljon, annak nem fog gondot okozni egy ilyen összegű javítás.

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.04.23. 13:22:39

Tolatóradart kell szerelni az AUDI-k ajtajába is. Mondjuk az ilyeneknek nem ártana, ha a tetőbe is tennének néhány radart, nehogy fennakadjanak valahol.

kár-park

A legszebb törések, melyekből tanulni is lehet

Friss topikok

Linkblog

h i r d e t é s
süti beállítások módosítása