Van abban némi helyzetkomikum, amikor az ember a közlekedésbiztonsági rendezvényre menet szenved balesetet, de amikor eljön az ezredmásodperc, amikor inkább érezzük, mint halljuk a csattanást, és csak fékezünk, fékezünk és fékezünk, már nagyon nem vicces.
A lagunás csóka az első ijedtség elmúltával azonnal azt kezdte kérdezgetni, miért nem volt rendesen lezárva az út. A helyszínen a saját ijedtségem elmúltával nekem is úgy tűnt, hogy lehetett volna különb is a zárás. Viszont azóta már eltelt néhány nap, és sokat gondolkoztam rajta, hogy is kellett volna zárni a helyszínt egy bukkanó mögött, egy autóval, két rendőrrel és egy sérülttel – nem tudom. Talán fel lehetett volna állni villogóval a bukkanó tetejére, a másik rendőr meg gyalog sétál 200 métert a másik irányba, és ott zár.
Akkor persze nem foglalkozhatnak a balesetet szenvedett Polóval az árokban, aminek még mindig járt a motorja. Utólag könnyű okosnak lenni, nekem még napok múlva sincs meg a megfejtés, de tartok tőle, hogy az ügyészség szokás szerint azt kéri majd számon az intézkedő rendőrökön, hogy miért nem hoztak másodpercek alatt olyan döntést, amire a tárgyalást vezetőnek esetleg több hónap gondolkodási ideje van.
Egyet nem értek azóta sem, és jellemző módon a helyszínen nem is kérdeztem rá: miért kellett a bukkanó után leállítani a Zsigát. Leléptem: a csattanás helyszínétől olyan 70-80 méterre volt a pont, ahonnan meg lehetett pillantani az álló autókat. 90-ről a féktáv egy tizenéves autóval legyen mondjuk 45 méter. Egy másodperc alatt 100-as tempónál kb. 28 métert teszünk meg. És tudjuk, hogy egy fékpedálra egész gyorsan rá lehet ugrani, ha tudjuk, hogy most ez lesz a feladat, de országúton eleve a gázt nyomjuk, mert attól halad az autó. Plusz ott van még az a pár tized, ami alatt az ember elhiszi, hogy itt tényleg áll egy autó, a mi sávunkban, záróvonalnál, és mellette rendőr.
Van a KRESZ-ben egy olyan klauzula (26. paragrafus, 4.pont), hogy kötelesek vagyunk úgy vezetni, hogy egy beláthatatlan kanyarban meg tudjunk állni, ha esetleg lenne ott valami az aszfalton, például három csecsemő mózeskosárban. Szó szerint ez így hangzik: „A jármű sebességét az (1)-(3) bekezdésben említett sebességhatárokon belül úgy kell megválasztani, hogy a vezető járművét meg tudja állítani az általa belátott távolságon belül és minden olyan akadály előtt, amelyre az adott körülmények között számítania kell.”
Ez alól a jog egy kivételt ismer, mégpedig az éjszakai vezetést, melynél ez megvalósíthatatlan: ha 20-as tempóra lassulnánk minden olyan esetben, amikor elvakított a szembejövő fényszórója, megállna az élet. Egyébként viszont bármilyen rosszul hangzik, azért lehet így közlekedni, hiszen 90-es tempóról egy átlagos autó meg tud állni 40-45 méteren belül, az meg nem a világ. Most már viszont lássuk végre a konkrét balesetet.
Egy csaj Pécs felől, tehát a szemközti oldalon beesett az árokba. Hogy miért, nem derült ki – sérülést ő maga nem szenvedett, de elég sokkos állapotban volt, és nem tudta megmondani, hogyan és miért keveredett le az útról. Őt helyszínelték volna a rendőrök, a mi útirányunk szerinti szemközti sávban. Ennek jegyében valamiért megállítottak egy Zsigulit, ami velünk egy irányba haladt még korábban. Jómagam nagyjából ezekben a másodpercekben kapcsolódok a történetbe.
Oroszlóról kijövet elég nagy volt a forgalom, előzgettem az autókat, aztán jött a záróvonal, meg a bukkanó. Előttem ment egy fekete Laguna, azt is majdnem megelőztem, de elég tempósan haladt, úgyhogy beálltam mögé, mert inkább előttem menjen, mint a seggemben. 100-110-es tempó körül járhattunk, a konkrét számot sose fogjuk megtudni, mert aki ilyenkor a sebességmérőt nézegeti, az könnyen a szántásban köt ki.
Gyors volt tehát, de igazából az a kategória, ami fényes nappal, melegben, száraz úton abszolút belefér. Senki nem előzött senkit és nem mászott senkire. Én csak a Laguna fekete csomagtartójára emlékszem, aztán egyszerre a bukkanó tetején bukkantunk fel érünk, és az látom, hogy nahát, baleset! Pedig az még csak ezután jött. A Laguna elkezdett fékezni, de ahogy bírt, mögötte természetesen én is. Csúsztunk, csúsztunk, én magamban azt kérdeztem, na, Szabi, meglesz-e a féktáv, nem tűnt különösebben veszélyesnek, inkább érdekes volt. Ilyen gyors váltás alatt a szervezet egyszerűen nem tud átállni az izgulásra.
Csúsztunk, aztán a Laguna belecsattant a Zsiguliba, az én lassított felvételemen szanaszét röpködtek a dolgok, a Laguna lökhárítója például elég messzire. És a csattanástól a Laguna hirtelen drasztikus mértékben kezdett közeledni. Pár hosszú ezredmásodpercig igen nehéz volt eldönteni, mi lesz a vége, csattanok-e, illetve ha igen, akkorát-e, hogy lesz repülés. Valahányadik ezredmásodpercben láttam, hogy nagyjából meglesz, bár a Laguna addigra megpördült az ütközéstől, és félig orral állt felém. A fékezésem persze elég kontrollálatlanná tette a motort, a hátsó kerék csúszott is, a motor hátulja ment ide-oda, úgyhogy a megállás után szépen jobbra bedőltem a fűbe.
Nagyon-nagyon örültem, hogy élek, és a saját lábamon tudok felkapaszkodni a szemközti meredélyen, hogy a fa mögött csurrantsak egyet. Aztán elgondolkoztam, milyen szép, hogy az Erste Leasing közlekedésbiztonsági rendezvényére tartottam, és annak idején az Erste Motoros Akadémián tanítottak meg érdemben fékezni.
A mentők szép szabályos sorrendben látták el a sérülteket. Elsőként a zsiguliban ülő nőt, akinek volt egy nagy vágás a nyakán, ami még ijesztőbb lett volna, ha rendesen vérzik, de szerencsére csak a hajszálerek szivárogtak. Aztán a Zsiga vezetőjét, aki jött-ment, csak azért fájt neki itt-ott. A Laguna sofőrje jól volt, és csak akkor panaszkodott mellkasi fájdalomra, ha kérdezték. Végül hozzám is elért a mentős, mint baleseti résztvevőhöz. Mondtam, hogy hál’isten semmi bajom, már állva dőltem el.
Az orvos azért vetetett velem néhány mély lélegzetet, végignyomkodta a hátam, én pedig jeleztem, hogy az éjjel kicsit elfeküdtem a nyakam, azzal csinálhatna valamit. A viccelődésen túl fontos tanulság, hogy balesetkor úgy felmegy az adrenalin, hogy az ember nem érez fájdalmat: nekem két-három óra múlva kezdett el fájni egy zúzódás a bal térdemben, ami néhány nap elteltével szép sárgás-lilás lett. Szóval mindenképpen érdemes megvárni a mentőket, mielőtt elkezdenénk ugrálni: hogy nem fáj sehol, csak annyit jelent, hogy dolgozik az adrenalin.
Mai tanulságaink emelkedő számsorrendben tehát a következők:
– higgyünk a követési távolságban
– ne sajnáljuk egy kesztyű árát egy motoros tréningre, mert akkor lehet, hogy még évek múlva is lesz mire felhúznunk a kesztyűt
– mindig a legrosszabb lehetőségből induljunk ki: abból baj nem lehet, ha esetleg mégsincs a bukkanó mögött egy álló Zsiguli
És hogy milyen volt az Erste-túra? Ilyen:
10. Erste Leasing motoros túra
Ha eddig nem vettük volna észre, hogy megkezdődött a motoros szezon, akkor mára biztosak lehetünk benne, hiszen a hétvégén tartották a szokásos, tavaszi Erste Leasing Motoros Túrát.
Az idén a Mecsekbe csábította partnereit az Erste Leasing, hogy egy közös motorozással építsék az amúgy is meglévő jó kapcsolataikat. Az elmúlt években már megszokhatták a résztvevők, hogy a program nem merül ki hangulatos motorozásból gyönyörű tájakon, az Erstés lányok mindig kitalálnak valami izgalmasat.
Most úgy gondolták, hogy a tavaszi fáradtság legjobb ellenszere, ha jól megmozgatják a télen befásult izületeket, ezért a túra első állomása a Mecsextrém park lett. Itt, a már ekkorra kellően összeforrott társaságot négy csapatra osztották, hogy a profi vezetők kíséretében nyaktörőbbnél nyaktörőbb feladatokban mérhessék össze erejüket. Volt ebben falmászás, szaltózás a gumiasztalon, lövészet, erdei bob, drótkötélen csúszás a fákon, de a legextrémebb mutatvány kétség kívül egy hatalmas gumilabda volt, melybe egyszerre két embert beszíjaztak és egy dombról egyszerűen legurítottak. Ez még látványnak is kemény volt!
Természetesen a profi szervezésnek köszönhetően mindenki megúszta sérülések nélkül a játékokat, és jöhetett az igazi kényeztetés. Miután mindenki jóllakott a frissensült ebéddel, a csapat megcélozta Harkányt, ahol a hotel wellness fürdőjében lazíthatta ki sajgó izmait.
Az esti program első felében Megyeri István elnök-vezérigazgató és Andreas Merz operációért felelős igazgatósági tag köszöntötték az egybegyűlteket, és az Erste Leasing részéről elkötelezettségükről biztosították a partnereket. A jelenlévők megismerkedhettek egy új, motorosoknak szóló, finanszírozási konstrukcióba épített integrált casco termékkel, melyet Magyarországon csak az Erste Leasing kínál ügyfeleinek. Ezt követte egy fantasztikus vacsora, majd buli kifulladásig. A remek zenéről élőben a Best Of (Danubius) zenekar gondoskodott hajnalig.
