Ha beborul

Hogy törnek a Suzukik? - part II


Sajnos néha nem lehet elkerülni a balesetet és ha nem a koccanás-kategóriát nézzük, az esetek negyede-harmada borulással végződik. Mint ez itt.

Látszólag ártatlan baleset történt, első ránézésre az avatatlan szem valami szerencsétlen koccanásnak nézné. Aztán jönnek a gyanús részletek, például az, hogy az első lökhárító viszonylag ép. Sőt, a rádióantenna is.

Ezt azonban csak flexibilis felfogatásának köszönheti. Azonban a törött szélvédő, a horpadt tető már árulkodik: az az autó átfordult a tetején. Mint kiderült, ezután a Suzuki talpraesetten viselkedett, a kerekeire érkezett és önerőből kereste fel a szervizt.

Az ehhez hasonló esetek jól mutatják, hogy a mai modern kocsik jól védik utasaikat, bár a karosszéria ez esetben nem emésztett fel nagy energiát, sőt, a lassulás sem volt akkora (és olyan irányú), hogy a légzsákok működésbe léptek volna. Ellenben nagyon sok elem sérült, többnyire nem nagyon - csak épp annyira, hogy cserélni kelljen, illetve sokat kelljen bíbelődni a szép javítással. Ettől aztán közel totálkáros, ez még nem dőlt el. A vezetője jól van.

A bejegyzés trackback címe:

https://karpark.blog.hu/api/trackback/id/tr21516987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Squeky 2008.06.19. 15:22:17

Első! Egyébként régóta vártam egy ilyen oladlt ahol törött autókkal foglalkoznak. Grat!

Kifordított kacagány 2008.06.19. 15:25:00

és rögtön az elején ilyen jó kis indulatokat keltő típussal kezdenek. mi lesz itt....:)

Kifordított kacagány 2008.06.19. 15:26:43

azért ez tetszett nekem is: "Az ehhez hasonló esetek jól mutatják, hogy a mai modern kocsik jól védik utasaikat, bár a karosszéria ez esetben nem emésztett fel nagy energiát, sőt, a lassulás sem volt akkora (és olyan irányú), hogy a légzsákok működésbe léptek volna.........Ettől aztán közel totálkáros..." :)

Lowtyo 2008.06.19. 15:29:11

K.k.: Mi lenne? Merje ezentúl bárki cikizni a Suzukisokat. Kap majd rendesen, hogy bezzeg az a stift amelyik borult, saját lábán ment a szervizig. Gyáhe!

Rezy 2008.06.19. 15:33:59

Itt is vannak szép törött ótók, csak nem hazaiak, hanem....
wreckedexotics.com/

Nézd meg jók!

prokee · http://blog.prokee.hu 2008.06.19. 16:33:24

Ehhehe, ehhhhehheee, két perce hoztak tréleren egy fejreesett Ceedet. Szép.

Balee87 2008.06.19. 17:15:47

Egy icike picike Totalcar linket lehetne a jobboldali menü tetejére rakni mint a belsőségbe is, csak hogy könnyen egy kattintással vissza lehessen menni a főoldalra? ;)

egy 2008.06.19. 17:40:25

Daneszka haverom lancsiája is hasonlóan nézett ki, amikor egy mercibe gurult! A mercinek semmi baja sem történt, a lancsia kb ennyire, ha nem jobban tört! Pedig lépésben gurult mellettünk, és nekünk integetett, mikor a dugóban megállt a sor. Ő meg nem...

Silver Ghost · http://www.deutsche-autos.blog.hu 2008.06.19. 17:41:10

Ez mind szép és jó, de azért a baleset körülményeire kiváncsi lennék... nem mind1 hogy 30-cal, vagy 60-al borult fel...stb

Barbrady 2008.06.19. 17:47:34

Jólvan Daneszka, majd amikor arról van szó hogy nem borul fel az új A osztály a rénszarvasteszten, tedd csak be a képet a régiről, hogy dehát borul :)

Danessz 2008.06.19. 17:50:34

Ez csak egy példa, hogy milyen szar a suzuki.

Barbrady 2008.06.19. 17:52:28

Bizony. Olyan szar hogy apám előző Swiftje 14 évig ment, csak kopó alkatrész cseréje volt.

Danessz 2008.06.19. 17:54:40

De ha garambolozott volna akkor ez lett volna belőle.

Barbrady 2008.06.19. 17:56:04

Hát legyen igazad. Ment 14 évet, de szar mert ha karambolozott volna, ez lett volna :DDD
Tavaly megnézte adatokat, német francia, olasz autók megbízhatóságát, aztán megint vett egy japán autót. ;P

Danessz 2008.06.19. 17:58:31

A japán kocsik jók, de a suzuki nem kocsi.

Barbrady 2008.06.19. 17:59:33

Mondom legyen igazad. Azt hiszel amit akarsz, gondolatszabadság van :D

bowrain 2008.06.19. 18:30:10

Ez jó story, igazából ne is menjen szervízbe, kicsit más lesz a légellenállás, na és van mit mesélni

csabek 2008.06.19. 18:36:40

"a lassulás sem volt akkora (és olyan irányú), hogy a légzsákok működésbe léptek volna" tehát a cucuki kis sebességnél is borul...

Kifordított kacagány 2008.06.19. 18:48:38

azt mondjuk én is hiányolom, hogy nincsenek rendesen megadva a törés körülményei. így képet ugyan nem lehet kapni az adott vas....izé....jármű törékenységéről, de legalább jól lehet gyalázkodni. kérdés, hogy mi volt az eredeti cél.

Balee87 2008.06.19. 18:48:58

ki mondta h. nem egy domboldalon borult fel? Nem borul kis sebességnél... :p

Kifordított kacagány 2008.06.19. 18:50:08

csabek 2008.06.19. 18:36:40
lehet, hogy csak kereket akart cserélni a tulaj az árokparton és ez lett a vége;)

csabek 2008.06.19. 18:57:34

bocsi, igaz! Vagy padkán akart parkolni :-D

kettesgolf 2008.06.19. 19:47:35

Drága danesszka!
Elősször tanuljál meg helyesen írni, utána fikázzd a Suzukit! Te vajon milyen autóval jársz?? Amúgy biztos voltam benne, hogy fel tűnnek a Suzukit fikázó kretének is..

Kifordított kacagány 2008.06.19. 19:57:46

mint ahogy a suzukit istenítő tulajok is:)

AP (törölt) 2008.06.19. 19:59:56

Én már mutattam márciusban képet suzuki-törés témában..
Szerintem annyira nem vészes, mint ahogy beharangozzák.
Illetve a mai kocsikhoz képest vészes, de a 90-es évek elején megjelent, 800 kilós autók között teljesen a többiek szintjén törik.

Silver Ghost · http://www.deutsche-autos.blog.hu 2008.06.19. 20:10:09

He? Miköze van a 14 év megbízhatóságnak a biztonsághoz? Ember, olvassuk el a blog címét...

Kifordított kacagány 2008.06.19. 20:12:03

AP 2008.06.19. 19:59:56
igaz, te is túlélted. az már csak egy kicsit von le az autó érdemeiből, hogy azóta le is cserélted;D

W123QP 2008.06.19. 20:20:48

Hát ez a borulás a 7 fejű sárkánnyak és a boszorkánnyal egy kategóriába sorolható...
Mese.
Nincs a tükör sem letörve és semmi egyéb.
Szerintem olyan faszságot csinált amit nem mert bevallani.

[] (törölt) 2008.06.19. 20:58:33

biztos a fejteton driftelo szakosztaly rendezett bajnoksagot :)

prokee · http://blog.prokee.hu 2008.06.19. 21:09:42

Omm:

Nem fotóztam, csak láttam besuhanni a trélert.
Köllött volna menni utána, csak enyhén nyüzsgős volt a nap.

McMester 2008.06.19. 22:40:19

Hát én nem értem miért szidják örökké a jó szuzukit...na igen, valamit mindig osztani kell :) sokaknak biztos nem mondok újat azzal, hogy azér törnek ezek a kocsik ripityomra, hogy a sofőr megússza. van egy haverom aki karambolozott szuzukiban(még a legelső itthoni fajtával) és aznap már mentünk bringázni... amúgy ha én ütköznék a mi kis vasladánkkal, azt egyben saját lábon haza lehetne vinni, de engem csak hullazsákban :) - akkor most végülis mi a fontos?...

SquareWire 2008.06.19. 23:43:51

McMester, ugye nem azt akarod mondani, hogy egy Volvo S60 azért nem biztonságos, mert nem szakad frontális ütközésnél az atomjaira? Na nee...

Vityaz 2008.06.20. 00:07:59

SquareWire

Nem mindene szakad atomjaira. De aminek szakadnia kell, az szakadni fog. És hát azokat azt elemeket is ki kell cserélni...
Meg bocs, egy balesetnél, ha élve előmászok az összegyűrt konzervdobozból, hol fog érdekelni, mi lett a verdával?

Kifordított kacagány 2008.06.20. 01:06:09

McMester 2008.06.19. 22:40:19
bocs, de egy kollégám lánya szörnyethalt a szupergyűrődőazembertvédő suzukiban egy frontális ütközésnél. 60-nál. a matt részeg versenyző aki a balesetet okozta szinte sérülés nélkül mászott ki a rozsdaboglyából. ezek után nekem hiába méltatja itt bárki a márka ilyen irányú erényeit.
bár tény az is, hogy az újabb típusok sokat léptek előre(meg is fizették az árát), de ez a kategória akkor sem a biztonságáról lesz híres a továbbiakban.

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2008.06.20. 01:09:03

Én két hete elütöttem hátulról egy dácsiát az E36-al. Tudom, paraszt vagyok, de 140-ről kellett lassítsak. Kb 90-el kaptam el, nálam bal sárvédő, géptető, bal lámpa, a dácsia kicsit roszabbul nézett ki. Nem lehetett kinyitni a két hátsó ajtót :)

bumpy 2008.06.20. 05:50:13

megszaLott
Szégyeld magad!
BMW E36-tal komoly ember nem büszkélkedik!
Az 1997-ben elért 1.5, igen másfél csillag nem ad okot ilyenre.Járhattál volna rosszabbul is...
www.euroncap.com/large_family_car.aspx

Danessz 2008.06.20. 14:58:16

Direkt írtam, hogy garambol, tudom, hogy kával kell írni. Amúgy meg egy Honda Civiccel járok 2007 1.8 5ajtós.

Easy Player 2008.06.20. 15:26:41

Az emberek nem azért járnak Suzukival (stb.) mert ennyire jó kocsit engedhetnek meg maguknak, hanem mert csak ilyen jót engedhetnek meg maguknak! Sajnos. Biztos mindenki vágyik valami szebbre, jobbra. Ez korunk Trabantja.
index.hu/x?t_bg=http%3A%2F%2Ftotalcar.hu%2Fkozosseg%2Frsvptc%2F2008%2F06%2F11%2Fmin_buknak_a_suzukisok%2F

Szerintem

valaki 2008.06.20. 21:49:29

Ja, ha a magyaroknak lenne pénzük nem suzukit vennének 10 éves hiteltörlesztésre!

Danessz 2008.06.21. 10:10:32

De ha egy kicsit utánna számolnának a magyarok, rájönnének, hogy nem éri meg 3milláért venni új suzukit. Úgyis hitelből veszik, oszt akkor már inkáb 3 500 000 ért egy normális cee'd-et 1.4-essel, vagagy kereke 4 milláért egy usb stekkerest.

ember 2008.06.21. 15:43:50

danesszka király vagy! 7-es bömbi vs. swift gondolom röhögve és fikázva fényképeztél, gratula. Szerencse, hogy 1 kategória. Kellene még képnek lennie ahogy a bömbit beletolta a swift egy kamazba és kiütötte alólla a futóművet. Még az lehet a mentséged, hogy a swift a muterodé amit kölcsönkértél tőlle és azért fényképezted le, hogy az ágyad mellé tedd és minden reggel szembesülj vele mit tettél. A cikkben szereplő swift lesz még sérülésmentessen a használtautón. Nem vészes a sérülése.

danika 2008.06.21. 16:21:23

Sorry, de nem én fotóztam. Ennyi voltá' ember.

Danessz 2008.06.21. 16:22:49

Am meg a swift 1000 kilóval mikor tolná bele a Bimmert egy akármibe?

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2008.06.22. 03:28:32

bumpy 2008.06.20. 05:50:13

Láttál te 90-es évekbeli autót jobban töréstesztelni? Az űberbíztonságos Saab is ennyit kapott. És azt is vedd figyelembe, hogy akkor még nem az Ncap-ra építették az autókat, mint ma. Pl. Audi Q7: Leszerepelt az Ncapon, visszavitték a gyárba, megnézték, hol kellene erősebb legyen, és a követlezőn már fasza volt. Van egy svéd honlap, amivel a sértődékeny Saabosok mindig érvelnek, ott az E36 kurva bíztonságos. Ja, és elfelejtetted volna karcolásnélküli Császár Elődöt?

bumpy 2008.06.28. 05:50:59

megszaLott!
Remélem nem császár előd a példaképed!
Legfeljebb arra példa hogy, mi rombolja a márka imázsát!
Ja, és laguna,mondeo,polo,passat...
Mégegszer "a szerencse forgandó"!!!
A Saab-Volvo számomra is talány, ők más elvek alapján fejlesztenek.
Attól még az NCAP vált mércévé európában, hogy részben előnyben vannak a keresztbemotoros kocsik.
Üdv!

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2008.06.30. 00:35:42

Jól is néznék ki egy "copkilla" példaképpel :)
Csak azt mondom, hogy ő is jól megúszta, az autónak köszönhetően.
A keresztbemotor lehet, hogy előnyösebb, de akkor szívtam, mert az ideiglenes vasamban is hosszában van a motor. (Ahogy illik :)

T-boy (törölt) 2008.07.22. 15:50:10

Lehet,a disco előtt néhány "erős" csinált
töréstesztet szegény Suzin.Talán nem
találták meg a gazdáját.

kár-park

A legszebb törések, melyekből tanulni is lehet

Friss topikok

Linkblog

h i r d e t é s
süti beállítások módosítása