Egy ronda Picasso

Jó közelítéssel az Euro NCAP frontális ütközési tesztjét reprodukálta ez a hatéves francia egyterű, amikor a képeken látható sérüléseket szerezte. A norma szerinti 64 km/óránál ugyan lassabban mehetett, és a félátfedéses eltolás sem sikerült tökéletesre, de az ütközés jellege még így nagyon hasonló. Persze itt az ellenfél egy másik négykerekű, és nem egy gyűrődő alubetétes betontömb volt; ráadásul a volánnál sem műanyag bábu, hanem hús-vér ember ült.

A belső fotókon jól látszik, hogy a Picasso kitűnően megvédte utasát: a légzsák és a biztonsági öv párosának hála a sofőr haja szála se görbült. Nem ment össze az utastér, nem gyűrődött fel a padló, nem csúsztak hátra a pedálok, nem rogyott meg az A-oszlop. Egy ekkora ütést simán kivéd a kompakt Citroën biztonsági rendszere, de csak jelentős áldozatok árán. Íme a sérült alkatrészek listája.

Először is a látható lemezkárok: bal első sárvédőív, bal doblemez, motorháztető és zárhíd. Aztán a lökhárítón és az összetört fényszórón túl megrogyott a hossznyúlvány, és valószínűleg a tűzfal is kapott a pofonból. Használhatatlanná vált a bal első gólyaláb minden csatolt alkatrészével együtt. Nem kizárt, hogy a féltengely átvitte az ütést a váltóra is, ami a Picassóban szintén a bal oldalon található. Sérülékeny helyre építik a vezérlőelektronikát is, jó eséllyel azt is cserélni kéne. Biztosan új alkatrész kell a légzsákok helyére. A szélvédőt, valamint a víz- és klímahűtőt már csak a rend kedvéért említem meg, igaz, valószínűleg pár apróság így is kimaradt a felsorolásból. De annyi talán már így is látszik, hogy sok drága részegység végzi majd a kukában.

Hiába kétliteres és egészen sok extrával felszerelt ez a Picasso, hat évével és százezer kilométer körüli futásteljesítménnyel nem olyan értékes darab. Márkaszervizben javítása ekkora sérülés mellett már nem volna kifizetődő. Éppen meg lehetne csinálni jóra is, de szerintem egy ekkora csattanás után már műszakilag sem kifejezetten tanácsos a talpra állítás. Azt azért nem merném kijelenteni, hogy nem lesz ez az autó egy kis felnőttkori legózás alanya.

A bejegyzés trackback címe:

https://karpark.blog.hu/api/trackback/id/tr2792867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_petya 2008.11.29. 05:26:33

Én azt mondom: inkább a vas törjön, mint a csont..

cuebler 2008.11.29. 06:12:20

Én azt mondom: nem lehet, biztos a legozás, mivel egy, a piacon népszerű és versenyképes árú gépről van szó.
De nem esett szó a biztosító véleményéről. Bár az gondolom, "fixegyes"...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.11.29. 08:37:59

Lassan már egy törött lökös miatt is GTK-s lesz minden... Csak azt sajnálom aki ezt megveszi miután összegányolják...

gnme 2008.11.29. 09:10:01

Fillérekből javíható kocsi. Csak a megfelelő embert kell felhívni és a megfelelő garázsba elmenni és a félhomályban kibontakozó alkatrészekből alku után elhozni ami kell. Nem a festésen és a panelek árán kell lovagolni. Mechanikusan még erősebbre meg lehet csináni mint volt.

-------------------------------------

Azért ne feledjük, sokan sokmindent ajánlanak.

"...ajánlom a Smith and Wessont..."

Mángorló és a pöcs.

Stb.

superbfanatic 2008.11.29. 09:12:10

Üdv!
Még a függönylégzsákok is nyíltak legalább is a jobb oldali(látszik).Kell hozzá egy ráfutásos vagy egy oldalas tk-s autó és már mehet a sérülésmentes hirdetések közé.

loláb 2008.11.29. 11:24:16

Láttam pár éve egy Picasso vs kerekseggű A6 meccset, elsőbbség kérdésében. A picasson alig sérült pár elem,(bőven jobban nézett ki, mint ez) többnyire csak horpadás, az audiról viszont lebontotta a fél elejét.

minerel 2008.11.29. 12:18:40

A totálkár ismét francia autót vett elő szokás szerint. Miért nem a merci-bmw-audi trió gyöngyeiből szemezget amiket ha megkoccantjuk rongyá törnek és az autó árának a töbszörösét fizethetjük ki ha újra járni akarunk vele.

Sword 2008.11.29. 14:40:11

Nem értem mire ez...
Az autó rommá tört gyakorlatilag, de ki lett hangsúlyozva, hogy a sofőrnek haja szála sem görbült.
Akkor ez most miért francia autó fikázás?
Az audisat sem értem, nem hinném, hogy jobban törne, mint bármelyik másik.
Egyébként sem a lemezek meg a műanyag idomok védenek az ütközéstől, érdekes is lenne.
Viszont, hogy hozzak konkrét példát: láttam olyan yaris-t, ami egy parkoló előtt (20-nál többel nem mehetett)
úgymond lehorzsolt egy fát, egy nőci vezette: lökhárító kuka, ajtó, sárvédőív horpadt, de javítható, viszont a nő nem tudott kiszállni a bal első ajtón, mert eldeformálódott.
A jobb oldalon szállt ki.
max 20km/h-s koccanásnál...
Picit elgondolkodtató. Úgy tudtam alapvető dolog, hogy az ajtót nyitni lehessen baleset után, mert baromi fontos, hogy az esetleges sérülteket ki tudják szedni. Meg amúgy is....
Szóval azért vannak furcsa dolgok.
Ezek szerint szar a toyota?
Nem hinném, hogy ezt kell levonni.

hülegyerek 2008.11.29. 14:46:24

Igazuk volt régen az Amcsiknak.
Egy impalán ilyen ütközés után max a lököst,esetleg a lámpát kellett cserélni.
Bár akkor még nem volt gyalogosvédelem,és a műanyagok sem voltak ennyire fejlettek.

Sword 2008.11.29. 14:58:54

Bűnrandák is voltak azok a lökösök, de egyébként valóban igazuk volt.
Erre való a lökhárító.
Vagy erre lenne...
Most meg ha törnek ezek a színrefújt szarok, majdnem annyiba kerül a cseréjük, mint egy idomé. Mert ugye javítani meg nem lehet.

hülegyerek 2008.11.29. 14:59:45

Egy haveromat a tűzoltók vágták ki az A omegából,pedig az nem papírból van.
Megvédte a kocsi csak a tető nyomódott be úgy hogy se kimászni,se ajtót nyitninem tudott(150-nel árokjárás).
Fél év múlva láttam a kocsit egy kereskedőnél,nemdohányzó,női tulajtól,SÉRÜLÉSMENTES!!!
Na ahhoz képest ez a Franci tényleg sérülésmentes.
Meg lesz javítva,nem pazarolhatunk!!

hülegyerek 2008.11.29. 15:15:13

Cseréjük MAJDNEM annyiba kerül mint egy idomé?
A seatomra egy bal első sárvédőív 8000 Ft volt annakidején+fényezés.
A lökös meg 15000+fényezés.
A hűtőmaszk 10000+fényezés.

Szundi00 2008.11.29. 15:27:10

Van itt egy képgaléria plusz videó: www.nyugat.hu/tartalom/cikk/32312_frontalis_karambol_es_utrol_lerepulo_autok_kepvideo

A Renault Cliot érdemes figyelni, sz*rrátörött, de pontosan ezzel - mivel a kocsi nyelte el az ütközési energiát - megvédte a sofőrt, és ami a legdurvább, hogy nem hogy nyitni, de zárni is simán lehetett az ajtót egy ekkora ütközés után. 1:23-nál kattra záródik az ajtó. Lehet jönni azzal, hogy a régi kocsik nem törtek ilyen könnyen, de balesetkor valaminek el kell nyelnie a felszabaduló hatalmas energiákat, és mivel mindig a leggyengébb láncszem az ami elnyelni, ezért ha nem az autó az, akkor az ember lesz, ami ugyancsak káros tud lenni az egészségre.

hülegyerek 2008.11.29. 16:01:59

Egyébként az a főcím,hogy egy ronda picasso.
Miért?Látott már valaki szép picassot?:D

Dester 2008.11.29. 21:19:20

Ha már a színrefújt lökhárítóknál tartunk: néhány hónapja max 5 km/h-val beletolattam a Calibrámmal véletlen egy vadiúj Avensisbe. 45°-os szögben kaptam el. Az én lökhárítómon egy harcolás sem lett, még a díszlécen sem, míg az Avensisnek gyönyörűen behorpadt a lökhárítója. (Nekem a hátsó lámpabúrám tört be, bár annyira kevéssé, hogy mögötte az izzó is egyben maradt, és az is csak azért, mert V alakban tört meg az út és a járda, így a Toyota lökhárítója az én lámpámba is beleért.) De olyan szinten horpadt be a Toyota lőköse, hogy valami hihetetlen, mögötte állítom levegő volt csak. (Mögé is nyúltam alulról, tényleg nem volt semmi.)

Természetesen én voltam a hibás, el is ismertem, majd néhány hét múlva jött egy csekk 91000 Ft-ról. Ennyibe kerül ma egy lökhárító szakszervizben egy új autóra. Én meg vettem 4000 Ft-ért egy hibátlan bontott hátsó lámpát (kompletten) és otthon kicseréltem. Nevetséges.

Olganéni 2008.11.29. 22:57:24

Rettenetesek ezek a fröccsöntvény árak, pedig lehet olcsón is. Rözsó 307-esünket nemrég egy kicsit kozmetikázni kellett, első "lökhárító" 14000 Ft, bal első fényszóró (motoros, Valeo) 23000 Ft, embléma valami 3500, új hűtő 13000, a motorháztető sarkán kellett egy kicsit simogatni, volt még valami 2000 Forintos műanyag rögzítő szar, meg az egészet lefényezni, egy százasból kényelmesen kintvoltunk. Persze könnyű mindenre rávágni, hogy ennyiszázezer, meg annyimillió. Persze, hogy a külső burkolat papundekli, de alatta sokkal keményebb dolgok vannak, mint a régi kocsikban,ha komoly dolgokról van szó, összehasonlíthatatlanul merevebb a kasztni, mint a 20 évvel ezelőtti átlag. A régi kocsik meg jobban viselték a megparkolást, evvan. Long live zőccségesmerci!

Ottopappa 2008.11.29. 23:52:43

Huh!...Egy Citroennel kevesebbb.... :)

Imbolygó Hollander 2008.11.30. 12:02:12

Desler: A két autó értékében ugye nem volt különbség?

Egyébként miért hasonlítasz új és fényezendő alkatrészt bontott cucchoz?

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.11.30. 13:37:06

A legjobb lökhárító a kockalada alulökhárítója.
Két jó vastag csavarral feltéve, vastag rudakon ül, körbeveszi az elejét-hátulját.
Ezek a mai fényezett szarok dizájnelemek, nem lökhárítók.


Egy ilyen lofasztuning.hu-s "egyedi tuninglököst" látnék már szívesen összetörve, kíváncsi vagyok hány ezer darabra robban szét.

AtoszMester 2008.12.01. 09:51:56

BMW-AUDI-Merci törésekhez annyit reagálnék, hogy nem az épségben maradt lökhárítóval rendelkező masszív amerikai autó a jobb utasvédelem szempontjából. Hallottatok már a gyűrődőzónákról? Tudjátok, ez az, amikor az utastér egy nagy biztonságos atombunkernek számít, és az előtte lévő motortér, valamint a mögötte lévő csomagtér feladata az, hogy összetörjön. Ezáltal levezesse a mozgási energiát. Azaz törnie kell!

Tehát ha egy régi-nagy-tepsi Omegában ülsz, ami betonfalnak megy, és csak hűtőig törik, lehet rosszabbul jársz, mint egy zsír új Audiban. Az Audiban a beton a motorig jön, mert addig is fékeződik az autó, nyeli a sebességet a gyűrődő zóna. Kevesebb az esély, hogy a lassulás erejétől megindult beleid a kormány küllőire csavarodnak, az átszakított hasfaladon keresztül. Ez eltúlzott példa volt, de nagyobb sebességnél reális. :)

A gyűrzőna gazdaságilag nekünk rossz, egészségügyi szempontból jó. Az autógyárnak plusz bevéltel, mert alkatrész, vagy új autó megvételére ösztönöz. :)

Ezt azért írtam le ilyen óvodás stílusban, mert az előző hozzászólások alapján sokan nem ismerik az újabb autók gyűrzónáinak lényegét, és csak a lökhárító karcossága fontos, nameg hogy a Trabant hogy lezúzta a Mercit :)
Érdemes megnézni, hogy a régebbi masszív autók balesetes fotóin gyakrabban van mellkas által görbített kormány, mint pl. ebben a citronyban.

Jah, és van egy 14 éves Rönó Lagunám két törésteszt csillaggal.


MÁS:

Ami a Citronnyal ütközött, az ugye egy bunkó kopasz BMW-és volt, aki éppen a mindenkori elsőbbségével élt? :)

VDaNi 2008.12.01. 16:13:19

Hülegyerek, Swordnak, stb... üzenném, hogy azokban a csodás autókban, amikben 1 ilyen után max. 1 lököst kell cserélni, lehet, hogy nem maradt volna a sofőr ép, hiszen amit itt az autó elemei, az övfeszítő, a légzsák nyelt el, ott mindezt az övön fennakadt test nyelte volna el...
Egy mai autó hiába törik látványosabban, mint 1 ósdi, SOKKAL jobban bírja és valójában SOKKAL erősebb. És az utasok élik túl, nem a sárvédő...

gyui 2008.12.01. 16:30:57

Hát régi vagy új blablabla, én spec szilveszterkor egy bő 20 éves fiestával landoltam árokba szakadó hóesésben. Személyi és tárgyi sérülés nélkül mentünk tovább az uticélig.

loláb 2008.12.01. 17:46:10

Szerintem ez a "régi autó nem törik, bezzeg a szar újak", azoknak fontos, akik régi autóban ülnek.
Akiknek jellemzően nincs cascojuk (a tízensok éves autókra), és egy esetlegesen rommátört jármű pótlása meghaladná az anyagi lehetőségeiket. Nekik (legalábbis amíg nem történik TÉNYLEG baleset), addig az a fontos, hogy az autó ússza meg, mert ha valami komoly baj van, akkor mehetnek vissza a buszmegállóba.
Én pont leszarom, hogy az autómban mekkora kár esik egy balesetben, inkább törjön totálkárra az autó, de nekem ne legyen bajom. Úgyis fizet a kötelező vagy a casco (előbb-utóbb).
Persze nyílván a legjobb az lenne, ha nem történne baleset.

fikabácsi 2008.12.03. 21:26:15

De fog ennek a Picnek valaki nagyon örülni:)!(nem szeretnék okoskodni,de ez a verda 1.6 nem 2.0)

Mioporfeszosz (törölt) 2009.01.17. 19:01:35

Hehe, valójában mindenkinek van valami igaza, és senkinek nincs igaza :)
Egy adott energiát mekkora deformációval nyel el egy alkatrész, az hol van, mennyire cserélhető és stb, az autógyár döntése. Ami újabb időkben egy kis koccra is nyilván irgalmatlanul lehúzza a parasztot.(dobd ki-vedd az újat)
Az autó megcsinálható úgy is, hogy meredek szerkezeti károdosás csak az igazán nagy csatt estén történjen.
Ugyanakkor egy nagytestű és kemény, kis kocctól mégcsak el sem vetemedő un "régiautót" elképzelve adódik a kérdés, oké, de ki az ellenfél?
Ha ő sokat gyűrődik, mi amúgyis megússzuk, ha meg egy kamion, vagy az útszéli fa, akkor amúgyis reszeltek.
Nem is véletlen az a logika, ami alapján ma mindenki valami brutális suv-al akar járni, a csavar a dologban az, hogy ahol ez sikerül is az embereknek, ott már megint az van, a suv-ot kell biztonságosabbá tenni, (ami jóval nehezebb), hisz az ellenfél is jó eséllyel egy óriási 2,5tonnás suv... :D
Itthoni autóparkot figyelembe véve viszont komoly realitása van biztonságosnak tartani egy nagytestű krómos cirkálót vagy soktonnás "dömpert".

kár-park

A legszebb törések, melyekből tanulni is lehet

Friss topikok

Linkblog

h i r d e t é s
süti beállítások módosítása