Kötelező ismeretek: értékcsökkenés, avultatás

A talált pénz és a nem várt hiány

A talált pénz és a nem várt hiány

Ez a poszt kissé rendhagyó módon nem egy újabb törött autót mutat be. Helyette két olyan fogalommal ismerkedünk meg, amivel csak akkor találkozunk, ha a mi autónkat törik össze. Akkor viszont sok meglepetést okozhatnak, ezért nem árt idő előtt megismerni őket. Kiindulási alapként vegyük úgy, hogy a kár kötelező felelősségbiztosítás terhére rendeződik, tehát nem mi voltunk a hibásak, és most a cascóval sem foglalkozunk.

 

Minden autó értékét jelentősen csökkenti, ha összetörik. Új vagy közel új (akár 5 éves korig is) kocsi esetén ráadásul ez egy elég jelentős tétel is lehet. Persze minél nagyobb a baleset, annál inkább. És ez még akkor is igaz, ha a törést márkaszerviz javítja meg gyári technológiával, eredeti, új alkatrészekből. Az autó így „megjavul" ugyan, sőt, műszakilag ugyanolyan „tökéletes" lesz, mint a törés előtt volt, a forgalmi értéke mégis csökken. Hiszen két egyforma autó közül mindenki inkább a törésmentest választaná. Ilyenkor a tulajdonos kára nem merül ki a helyreállításhoz szükséges költségekben (szervizszámla, szállítási díj), hanem része még az értékcsökkenés.

Az értékcsökkenés ebben az esetben az az összeg, amennyivel a használtpiacon kevesebbet ért a törött, de megjavított autó a teljesen sérülésmentesnél. Nagyon nehéz megállapítani, pontosan mekkora is ez az összeg, de ha viszonylag új autónkat összetörik, a kárfelvétel során mindenképp kérdezzünk rá erre. A legtöbb biztosító gyakorlatában külön kell kérni az értékcsökkenés kifizetését, egy erre rendszeresített formanyomtatványon. Néhány biztosító - tisztelet a kivételnek - megpróbálja az értékcsökkenést elspórolni, vagy a reálisnál alacsonyabb összeget állapít meg.

Ez ellen határozott fellépéssel védekezhetünk, de azért ne legyünk telhetetlenek. Per esetén egy tőkeerős, felkészült vállalattal állunk szemben, amelynek napi működéséhez nincs szüksége az eljárás végéig lefoglalt autóra. Mi viszont többnyire pénz, autó és megfelelő jogi ismeretek nélkül állunk velük szemben, szóval az erőviszonyok nem igazán kiegyenlítettek. Még úgy sem, hogy tudjuk: a jogszabályok inkább a károsultat védik, mint a biztosítót. A legtöbb esetben már az is elég, ha elkérjük és kitöltjük a formanyomtatványt, amikor az összes többi biztosítási papírt is beadjuk az ügyhöz.

 

Értékcsökkenés mellett értéknövekedéssel is járhat, ha összetörik és megjavítják az autónkat. Legalábbis jogi értelemben. Egyébként sem teljesen nonszensz a dolog, bár kicsit azért furcsa. E szabályozás hátterében az áll, hogy a 4-5 évesnél idősebb kocsiknál az ütközés során megsérült kopó alkatrészek cseréjétől az autó valóban értékesebbé válik. Elvileg minden alkatrészre, még a lökhárítóra és a sárvédőre is vonatkozik az avultatás néven ismert elbánás, de ezekről azért nehéz volna azt állítani, hogy törés nélkül is kopó-fogyó részegységek. Az elbírálásban nagy szerepet játszik, hogy a sérült autót javították-e már korábban, és mennyire volt ramaty állapotban a törés előtt.

Képzeljék el, hogy valaki összetöri a család féltve őrzött, 6 éves Galantját. Nem nagy a sérülés, a márkaszervizben az előzetes javítási költségkalkuláció nagyságrendileg 400 ezer forintra rúg, a rettegett gazdasági totálkárt elkerültük. És akkor a vétkes felelősségbiztosítója közli, hogy csak a javítási költségek 80%-át fizeti ki. A többi az avultatás. Tehát ahhoz, hogy újra beleülhessünk a kocsiba, nekünk kell a hiányzó részt kipótolnunk, vagy nézhetünk olcsóbb javítási megoldás után. A 80% ugyanis a hivatalos, márkaszervizben felvett kárértékre vonatkozik akkor is, ha egy sufniban javíttatjuk meg a kocsit. És még számlát se kell vinni róla.

 

Hosszasan polemizálhatunk azon, hogy ez a szabályozás jó-e vagy sem, de nem érdemes. Az viszont tuti, hogy eleve bekódolja a rendszerbe a feketemunka és a kókányolás intézményét. Persze történelmileg érthető, hogy így alakult, ráadásul nem magyar találmány. Európa más országaiban is ismert ez a gyakorlat, bár Németországban például nem így működik a rendszer, ott kifizetik a teljes kárt. Cserébe viszont drágább a biztosítás.

Nem annyira társadalomkritikai megfontolásból, mint inkább ismeretterjesztés céljából választottam e heti témánkul az értékcsökkenés és avultatás intézményét. Sok esetben már az is nagy előny, ha ismerjük a szabályokat, és tudunk hozzájuk alkalmazkodni. A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének oldalán hosszú cikk értekezik a kötelező felelősségbiztosítás jogi hátteréről és az alkalmazási gyakorlatról. Nem egy Rejtő-regény, de érdemes egy kis időt szánni rá, vagy legalábbis tudni, hova nyúljunk, ha szükség van rá.

A bejegyzés trackback címe:

https://karpark.blog.hu/api/trackback/id/tr57806092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cornucopia 2008.12.06. 01:05:06

sajnos az értékcsökkenést idáig mindig kérni kellett (kérvényt kellett írni hozzá) mint ahogy a bérautót is a javítás idejére (persze hogy nem a teljes időre adják, csak arra az időre amennyi technológiailag szükséges) ha van DAS akkor egyszerübb a helyzet, de mintha a fogukat húznák...

abc 2008.12.06. 01:05:44

számlát hogy nem kell vinni a javításról?

serpentin (törölt) · http://www.bridzs.hu/ 2008.12.06. 02:01:17

Én is így jártam a nyáron, kötelező terhére kellett javíttanom a 8 éves Cliomat, pont a gazdasági totálkáron belülre becsülték a törést. (500e Ft)

A márkaszervízben közölték, hogy a biztosító avultatás miatt nem fizeti ki a beépítendő új alkatrészek árának csak a 70%-át, magyarul szólván nekem kb 80e forintot ki kellett volna fizetnem (persze a munkadíjat, fényezést stb a biztosító 100%ban állja)

A biztósítóval beszélvén 500e forintot ajálottak számlával alátámásztva, mindegy, hogy hol végeztetem el a javítást, és 350e -et számla nélkül.

Az utóbbit választottam, mivel a kocsiban főelem nem sérült, csak a jobb oldala horpadt be minimálisan végig, így bontóbol hozott, ujrafényezett elemekből kihoztuk 150e-ből.

Ha nincs az avultatás, simán megcsináltatom szakszervízben az autót, és nem esik le ez a kis pénz

GiXXXer 2008.12.06. 02:37:45

Tavasszal összetörték az akkor 5 hetes autómat. Írtam kérvényt, írtam levelet, de a pénzt azóta is várom. Még arról sem kaptam levelet, hogy egyáltalán elbíráltak volna valamennyit.

prooF 2008.12.06. 03:20:43

GiXXXer: véletlenül nem mávos(volt) a másik fél? betétlap rendesen kitöltve, biztosítás befizetve?

Ronald 2008.12.06. 05:42:55

GiXXXer kollega helyében azért én is kiemeltem volna annak a derék biztosítási intézménynek a nevét - az autóstársak okulására.

Persze csak akkor, ha tudnám, hogy 100%-ban igazam van és kizárólag a biztosító a hunyó.

Ez azért lenne fontos, mert amikor megcsapja valaki az autónkat és megkérdezzük, hogy a nyájas elkövetőnek mégis hol leledzik a kötelezője - legalább tudjuk hogy tárgyaljunk majd a clggel.

AtoszMester 2008.12.06. 06:20:20

Nekem 2007. Július 29-én, egy külföldi törte össze az autómat, GTK-ra. Azt mondta mindenki, hogy nem lesz egyszerű a dolog, legalább fél évet várhatok a pénzemre, mert külföldi vonatkozású az ügy. Ráadásul a saját biztosítóm intézte az ügyet, mivel nem sokra megyek egy külföldi biztosítóval való kommunikációval. A saját biztosítóm: KÖBE. Rémisztően hangzik, ugye? Pedig kiemelkedően jól jártak el. Mindenben korrekt volt az eljárás, szeptember 13.-án a számlámon volt a pénz, vagyis 1,5 hónap alatt. Ezalatt én már a roncsot is eladtam.

Ez egy nagyon gyors eljárás volt a körülményekhez képest. Minden egy dolgon múlott. A BASZOGATÁSON! Volt, hogy felhívtam a biztosítónál az illetékes ügyintézőt, és kerek-perec megmondtam neki: "Remélem éppen az én ügyemet intézi, nem kávézgat, és nem az aktákat tologatja". Ugyanezt eljátszottam a küföldivel is.

Gixxxer, hülyeség nyugodtan hagynod a dolgot.

Auto-InterCont 2008.12.06. 08:32:28

Egy példa a németországi gyakorlatra:
Németországban dolgoztam még egy évvel ezelott. 7 éves Peugeot 206-ossal jártam. Egyik nap hatalmas vihar jott és a szomszéd udvaron állo trambulint, az autóm tetejére repítette a szél. Kicsit behorpadt a teteje, pár karcolás esett rajta és letorott az antenna. Ez ugyan nem forgalomban tortént, csak a biztosító hozzáállását hivatott prezentálni.
A biztosító kért egy szakvéleményt egy általunk megválasztott szerviztol. A kozelben csak Audi volt, de ez senkit nem zavart. Elem csere nem kellett, csak apróbb karosszériamunka, fényezés. Amikor a szerviz megmutatta nekem, hogy mennyi kárt mért fel, nem akartam elhinni. 2 570 EUR. Na akkor ennyiért vehettem volna egy ugyanolyat, mint az enyém.
Tutira vettem, hogy a biztosító nem fizet ennyit. Végul elismerte a javítás koltségét és hozzá tette. Ott javíttatom az autót, ahol akarom, de a javítás után VAGY számlával, VAGY fényképpel igazolnom kell, hogy megtortént.
Az Audinál megcsináltattam az egészet 2 570 EUR-ért és kész!
Persze nem így volt!!!
Haza jottem, megcsináltattam az autót 70 000 Ft-ért!
Csináltattam 5 db fényképet. Elkuldtem a biztosítónak és 2 héten belul fizetett 2 570 EUR-t.
Soha nem volt ilyen gazdaságos autóm, mint ez a Peu! Szerettem is nagyon, de mégis mennie kellett.

Auto-InterCont 2008.12.06. 08:39:21

Nem írtam ugyan, de nyílván kiderult, hogy a ház biztosításának terhére ment az én kártalanításom.
Most sokan azt gondoljátok, hogy qrva nagy mázlim volt, de el kell mondjam, hogy én is ezt!

Sz.Tamás 2008.12.06. 09:24:51

Hát igen! Ez ügy kapcsán is jó lenne rendet rakni a fejekben és szabályozás terén. Mi is a kár nálunk? Mert ugye kártérítésről beszélünk. Az amit az a szakértő állapít meg, aki a biztosító alkalmazottja, avagy az a függetlennek nevezett kárszakértő, aki a biztosító által elvárt játékszabályok szerint kénytelen játszani! Mindezt a magyar jogszabályok szerint a Biztosítás Felügyelet felügyeli! /kecskére káposztát!/ Nem a szakma! Canadában volt szerencsém egy független kárszakértői irodánál eltölteni néhány napot, ott a kijelölt kárszakértő nem is tudhatta, hogy melyik biztosítónak végzi a kárfelvételt! Objektív, szakmai felügyelet alatt végezte a kárfelmérést. Nem különböző óradíjakkal számolva ezerötszáz és 15ezer között, mert nálunk így számolnak! Nem beszélve a javítási módok megválasztásáról! Egyik javítóban minden csere a másikban, pedig "szögezd" meg fillérekért, mert ennyi a szerződött díjad /ha nincs szerződésed akkor még annyi sem!/ Igy alakul nálunk a kár megállapítása! Lehet ügyeskedni, keresni a kiskapukat!

cuebler 2008.12.06. 09:31:13

mondjuk ez nem csak németországban történhet meg. DAS-os nyomásra ugyan, de én is tudok olyan esetről, ahol házbiztosításra fizettek autóban esett kárért...

vwxyz (törölt) 2008.12.06. 09:37:11

"Néhány biztosító - tisztelet a kivételnek - megpróbálja az értékcsökkenést elspórolni, vagy a reálisnál alacsonyabb összeget állapít meg."

Bocs, de ez a lemez lejárt. Az Allianz korábbi vezérigazgatója próbálta hasonló állításokkal megállítani a cég piacvesztését. Neveket persze még ő sem mert mondani, ahhoz gyáva volt, hogy a MÁV-os, KÖBE-s, stb. pereket felvállalja, inkább a sajtóban üzengetett.

Azóta őt már kirúgta a tulajdonos, az új vezér más kommunikációt akar, blogírás előtt érdemes lett volna konzultálni a marketingesekkel.

Dottore 2008.12.06. 09:37:38

Kedves cuebler,

ez attól függ, hogy a házbiztosítás, ami egy vagyonbiztosítás, tartalmaz-e felelősségbiztosítást is...
egyébként még a DAS-nek sem fizetnének.

Kedves Szerző,

az avultatás a Ptk.-nak a káron szerzés tilalmából vezethető le...
szóval ne polemizáljunk, hogy jó-e a szabályozás...

d.j 2008.12.06. 10:16:07

cuebler: Nem kell DAS ehhez. A lakás vagy ház felelősség biztosítást is tartalmaz minden esetben. Ez azt jelenti, hogy ha te okozol kárt a szomszédnak, vagy egy járókelőnek, akkor erre is kiterjed a biztosítás. De a saját autódra nem. Arra kell casco-t kötni. Ezt csak a tény kedvéért írom, mert előszeretettel szokták emlegetni a DAS-t, olyan esetekben, amihez semmi közük nincs.

lcka 2008.12.06. 10:30:09

nos...

értékcsökkenés elszámolásához a következő feltételeknek kell teljesülnie:

1. 50000km alatti futásteljesítmény

2. első tulajdonos

3. magyarországi üzembehelyezés

4. max.5 évig elszámolható

5. 0 előzmény

lcka 2008.12.06. 10:38:38

az avultatáshoz pedig annyit fűznék, hogy törvény szerint a biztosítónak, a káresemény bekövetkezése előtti állapot helyreállítása a kötelessége. Tehát ha a kocsi pl. a jobb elején sérül, de a bal oldalán is "más kár"ból eredően sérült VOLT, akkor a javítás után, a betű szerinti eljárás az, hogy a kárfelvételkor készült fotók alapján, UGYANAZT A SÉRÜLÉST produkálni kell!

Mivel ezt az ügyfelek nem igazán szokták elfogadni :-) ezért nagyon szívesen kifizetik a rájuk eső részt. Ha végiggondoljátok, ez egyáltalán nem szemétség, vagy lehúzás a részünkről, hanem igenis tisztességes eljárás.

Folytathatnám a futóműalkatrészekkel is, pl. kiverődött szilentek a lengőkarokban, de azthiszem a lényeget értitek már.

AtoszMester 2008.12.06. 10:56:34

Egy dolgot köszönhetünk az autókereskedőink óratekergetésének: Ha összezúzták a kocsinkat, a szakértő az óraállás alapján is számolgat. :)Minnél kevesebb, annál többet ér az autó. Egyébként GTK-nál általában a TAX érték 95%-át fizetik ki.

Ubul1 2008.12.06. 11:09:25

Erről a csak 80%-ot vagyunk hajlandóak kifizetni baszakodásra mindjárt láthattunk itt 2 különböző megoldást ez a megjavíttatom máshol olcsóbban, meg bontott cuccbó is működhet, aztán tejeljenek csak annyit amennyit akarnak én mindenképp nyerek az ügyön. De szerintem az se lehetetlen h előzetes kárfelméréskor egyszeűen elintézzük a szervízzel hogy becsülje épp a GTK alá egy pár ezerrel, és akkor annak a 80%-a bőven fedezi a valós javításiköltséget, aztán nem kell egy fillért se fizetni. Az meg hogy mi került ennyibe a javításon senkinek semmi köze és különben is alapból hülyék hozzá hogy beleszóljanak xy szervíz költségvetésébe. Arról nem is beszélve h a szervíznek is több kiadásból lehet majd a végén adót visszaigényelni (ÁFA önköltség, stb) szóval ez is járható útnak látszik, de ha nem cáfoljon rá valaki.
A biztosítókról meg annyit h az összes egy gennyes pénzéhes inkorrekt szar, és csak tartós baszogatásra lépnek bármit is, és azért érdekelne hogy ilyen hozzáálással meg munkamorállal hogyan van az hogy azt a pár aktabuzi naplopó gyűltfejűt mégis megtűrik ezeknél a cégeknél? Mert ilyen helyen dolgozni max a portást láttam csak.

WP12 2008.12.06. 11:22:11

lcka 2008.12.06. 10:30:09

1. 50000km alatti futásteljesítmény

Ezt a pontot nem igazán értem, jövő év végére a 2 éves autómban lesz 50 ezer km, akkor onnantól nem leszek jogosult écs-re?

Wolfram 2008.12.06. 11:46:41

A ház előtt tolattak bele az ajtómba. A biztosító felmért, osztott, szorzott és kihozott 32.000 (azaz harminckétezer) Ft kártérítést: Ez állt 2 óra lakatosmunkából á 2500 Ft/óra (?) és a festék netto (!) árából. Meg is kérdeztem, hol kapok én nettoért festéket? Fellebbeztem, mondták , hogy kérjek szakvéleményt (árajánlatot) a gyártótól. Porsche, Fáy utca, mondják, hogy ennyire megtört ajtót már nem javítanak, de adtak papírt az új ajtóról: 500e+Áfa csak a vas, +szerelés+festés. Ekkor jött az Ismerős, aki odatelefonált (ahová kell,) meg is lett az új koncepció: bontott ajtó. Summa summárum, mivel van otthon még két komplett kocsim, meg legalább plusz 4 ajtóm (Porsche 924) felraktam egyet, kijött a biztosítósember, lefotózta, rá egy hétre már utalták is a 120 ezret. Tapasztalat: a kárrendezésnél a legfontosabb, hogy legyen egy ISMERŐS (vagy ROKON), akkor a többi megy magától rugalmasan, szakszerűen. Made in Hngary. Written by Zs. Móricz.

PepeXVI 2008.12.06. 11:52:16

lcka:

Igen én ezt értem, csak szerelmet érzek a régi (10+ év) és a régebbi (30+ év) járművek iránt. A veteránt most felejtsük el, az más tészta.

De van nekem egy motorom. Egy 99-es Honda Shadow 125-ről beszélünk. Egyik nap a városba menet szemből balra kanyarodott elém egy autó, crasheltünk, de mivel le tudtam fékezni kb. 15-20-ra, nem repültem le a bike-ról csak felkenődtem a kormányra. Ez 2006-ban történt.
Ezt a motort én úgy ápoltam, mint a szerelmemet, egy karcolás nem volt rajta 7 éves korában, mindenki a csodájára járt.

Károk: mindkét villát behajtogattam a motor alá, első sárvédő minusz, villahíd minusz, kormány minusz, bal első index minusz (asszem lerúgtam a térdemmel mert előre állt :D)
Utána lábon hazajöttem vele, sárvédő a hátizsákban, és másnap lábon elvittem a szervizbe is. /Honda :)/

A biztosító a független kárszakértő vizsgálata után közölte, hogy pl. a villákra (más is volt, csak már nemtom mi) avultat, mert az mozgó/kopó alkatrész. Kérdem én hogy egy motor használata során hányszor van szükség villacserére??? Amúgy gazdasági TK volt, a bizt. a teljes összeget kifizette, de ehhez még nekem is be kellett pengetni egy 50-est mert egy pöppet drága a Honda alkatrész. (320, azaz hámhúsz)

Ez akkor fair? Tehát a biztosító magasról tesz rá, és nem veszi figyelembe, hogy 7 éves jármű és 7 éves jármű között is lehet különbség?

Frankó úgy vigyázni ezekre a vasakra (autó, motor), hogy senki nem értékeli. El akartam adni nemrég, senkinek nem kellett, legolcsóbb áron volt a többi között, de 50.000 Km volt benne.

Ezek után ütök, vágok mindent! :)

Mikrobi 2008.12.06. 12:04:05

Disznóság, hogy az autójavítások ennyibe kerülnek. És higgyétek el, nem mindegy az ár, ha a biztosító fizeti, akkor sem. Ki fizeti a biztosítási díjat? Ha mindenki törekedne olcsóbban megcsináltatni a kocsiját, nemcsak maga járna jobban, hanem a biztosító is, ami miatt a biztosítási díjak csökkenhetnének. És fognak, mert verseny van!
Egyébként mi az a DAS?

Urv (törölt) · http://eletkepek.eu 2008.12.06. 12:19:00

Elmúlt 4 évben 2 különböző autónak volt sérülése a családban, mind a kettő kötelezős javítás volt.

Mindkét esetben kis tempóval történt a baleset ( 40km/h ), lábon hazajött az autó.

Az egyik esetben egy 9 éves Lancia, Jobb eleje sérült GTK. Jó állapotban volt, sérülésmentes. Szervizben volt a felmérés. Semmi nem érdekelt, csak, hogy hasonlóan hibátlan autónk legyen, nyerészkedni se akartam, nem stílusom... De ugye GTK, végül a szervizzel megegyztünk, hogy amennyit fizet a bizt. annyiból megjavítják.

A másik eset kellemetlenebb, volt 17 éves autóról volt szó.

Itt az Allianznál volt biztosítva a károkozó, az én kötelezőm is náluk van.

Egy hibátlan hátsó ajtó és egy csúnyán javított hátsó sárvédő sérült, olyan helyen ahol gyári állapotú volt.
Avulás természetes volt, az, hogy a hibátlan ajtó festésért és a kilincsért miért vont le avulást nem tudom.
Az, hogy a sárvédő hibátlan részének sérülésének javítása miért avulás nem tudom, de ez zavar a legkevésbé, mert lehet az egész elem fényezését számolták.
Gyakorlatilag a kár felét avulásként levonta a biztosító.

Ezt még megértem, hiszen bontóból lehet szerezni kilincset, hátsó sárvédőt és az ajtót kevésbé, mert festéket nem lehet olcsón szerezni, bontóból színrefújt elem meg drágább mint a festék.

Ezt még megemésztettem nem új az autó, de volt két választásom, vagy hozok számlát, vagy kifizetik a kárt, de akkor 1000 ft-os órabérrel számolnak.

Természetesen az említett avulást számolva nem csinálták meg úgy hogy ne kelljen sokat fizetnem, az eredeti állapot visszaállításáért. Tehát ami eddig sérült volt az is maradt.

Ezért el kellett fogadnom az 1000 ft-os órabéres változatot, 5,5 órát számoltak el, teljes hétvégés munkára...

Urv (törölt) · http://eletkepek.eu 2008.12.06. 12:24:55

Pontosítás:

Természetesen az említett avulást számolva nem csinálták meg úgy hogy ne kelljen sokat fizetnem, az eredeti állapot visszaállításáért. Tehát ami eddig sérült volt az is maradt.

Arra gondoltam az utolsó mondatban, hogy szerencsétlenül pont a hibátlan részen sérült a sárvédő, így ha a csúnyán sérült javítását nem számolom, még úgy sem tudták volna ráfizetés nélkül javítani, nekem meg pénzem nem volt külön, így házilag javítottuk, a pénz 2 hónap után jött meg, és anyagilag jól nem jártunk...

5falusi 2008.12.06. 13:15:50

Ebbe a cikkbe és a hozzászólásokba annyi butaság került, hogy pontosítanék. Nem a biztosítós gyakorlatot nyomom, mert az egyrészt nagyon változó, másrészt köszönő viszonyban sincs azzal, ami a jogszabályok, bírói és szakértői gyakorlat alapján van, vagyis azzal ami jár a károsultnak.

Értékcsökkenés: Nem igaz, hogy van feltétele (6 év, 60.000 km, magyar forgalombahelyezés stb.) Semmilyen feltétel nincsen, ezt csak a biztosítók találták ki, illetve néhány szakértői táblázat tartalmaz kizárólag 6 éves korig adatokat, de ez szintiszta hülyeség. Bizonyítani két dolgot kell: az első és talán legfontosabb, hogy az autó korában sérülésmentes volt, tehát a balesetnél a gyári állapotból került ki. (Ezért mondja a biztosító, hogy csak magyar forgalombahelyezésű autóra fizet, mert nem tudja ellenőrizni, hogy mondjuk az USA-ban tényleg előzménykár-mentes volt-e az autó.)Écs tehát igazából egyszer jár minden autóra, annál a kárnál, ahol kikerül a gyári, sérülésmentes állapotból. Ha ez épp egy cascós kár volt, akkor az nagy pech. A másik, amit szakértővel lehet bizonyítani, hogy a javítás még kihatással van az értékre. (Természtes, hogy a 7 hetes autó árára nagyobb a hatás, mint a 7 évesre, de ez utóbbi sem kizáró feltétel.)Az écs-t tényleg kérni kell, ilyenkor a biztosító általában a legeslegrosszabb táblázatból számol, minimum a duplája járna: érdemes reklamálni, esetleg pereskedni is.
Nem igaz a cikk azon állítása, hogy a reklamáció vagy per idejére az autót abban az állapotban kell tartani, a kárfelvétel után el is lehet adni vagy javítani - soha semmilyen körülmények között nincs szükség az autóra, a kárfelvételi és pótszemlejegyzőkönyv elég, ha szakértő kerül az ügybe az is ebből dolgozik.

Avultatás: a bírói gyakorlat csak a gyorsan kopó, forgó alkatrészekre ismeri el az avultatást, csak egészen extrém öreg autóknál szoktak karosszériaelemekre ilyet számolni. A gondolkodás itt nem az, hogy a kártérítés alapszabálya miatt az eredeti állapotot kell helyreállítani, vagyis egy 4 éves sárvédő helyett 4 éveset kifizetni, hanem az, hogy olyan alktrész cseréjéről van-e szó, amelyet rendszeresen cserélni kell (pl. akkumulátor, futóműalkatrészek, gumi stb.). Az ökörség, hogy többet ér az autó egy új elemmel: soha senki nem tudta bebizonyítani, hogy egy 8 éves alukarosszériás Audi többet ér, ha a négyből egy ajtaját kicserélték. Lényeg, hogy az avulást mindíg vitatni érdemes ezeknél az elemeknél. Még két hülyeség a cikkből: soha nem a teljes javítási költséget, mindíg csak az alkatrész árakat avultatják, a sufnis, számla nélküli javításnál pedig ujabban bukik a ÁFA, így meg már tényleg csak bontott vacakokból, sufniban lehet barkácsolni.

WP12 2008.12.06. 13:44:08

5falusi 2008.12.06. 13:15:50

"Nem a biztosítós gyakorlatot nyomom,mert ..., köszönő viszonyban sincs azzal, ami a jogszabályok, bírói és szakértői gyakorlat alapján ... jár a károsultnak."

Ez a legnagyobb probléma. Mért csak perrel fenyegetőzve, jogi úton lehet elérni azt, ami jár????????

Lionking 2008.12.06. 13:45:41

Remélem, hogy nagyon sok ember elolvassa ezt a cikket, és a sok majom, aki úgy vezet, hogy szándékosan befékez az mögötte haladó előtt, vagy szándékosan olyan forgalmi szituáció gerjeszt, amiben egy esetleges balesetkor ő jönne ki "nyertesen" végiggondolja, hogy nem is olyan jó muri, hiszen az autóját esetlegesen nem teljesen igyen fogják majd "újjá" varázsolni, hanem adott esetben mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Ennek megfelelően vezessen mindenki! Sokan ugyanis úgy vannak vele, hogy nekem van előnyőm, mondjuk, megyek, mint állat, ha nekem jön, akkor majd a kötelezőre megcsináltatom, esetleg még pont azt a sérülést is, amit korábban én okoztam mondjuk a garázsba beálláskor. Szóval nem így működik a dolog, de sokan ezt nem tudják. Mi tapasztaltuk, mert kéteszer is összetörtek mindket, egyszer a parkolóban, amikor nem is voltunk otthon, és csak hála az Allianz biztosítóak, aki olyan rendes volt, hogy komoly indoklás, és az autónk amúgy is tökéletes műszaki állapota miatt elengedte az avultatás mértékét a második 800ezer forintos márkaszervizes javításnál, ami elé húzós lett volna amúgy. Köszönjük!

pimpike_ 2008.12.06. 14:32:40

lcka leírta a lényeget !
A blogot is ezzel kellett volna kezdeni ....

Bambano 2008.12.06. 14:57:25

Ickának igaza van, valóban a biztosítónak a káresemény előtti állapot helyreállítását kell fedezni. Ezzel az a bajom, hogy a biztosító szerint ha félig rozsdás volt a kocsi, akkor a káresemény előtti állapot ismét az, hogy félig rozsdás és eszerint számol, nekem meg a káresemény előtt gurult az autó ilyen irányú költség nélkül, a káresemény után meg nem gurul.

Ez nekem elég nagy különbség. Ha lezúzzák a szekeremet, lehet, hogy sok pénzembe kerül más marhasága.

Ja és amit szeretek: kedves biztosító nem szól ám, hogy bizonyos korú autóra már nem érdemes casco-t kötni vagy fenntartani... á nem, hagyja, hogy fizess, majd ha esemény van, szétteszi a kezét.

bonus35 2008.12.06. 15:31:31

Biztos, hogy kapok a fejemre, de valaki számolja ki,vagy becsűlje meg, hogy a biztosítók mennyivel támogatják a számla nélküli kifizetésekkel a fekete gazdaságot és mennyi áfától esik el az állam évente.A nagyságrendet ki lehet fejezni forintban, EU-ban, lélegeztetőgépben, autópálya km.-ben is.
Nem olyan biztos, hogy jó ez nekünk?

wartburger · http://pecoshop.fw.hu/ 2008.12.06. 17:40:23

Lionking!

Ezek szerint nem tartottad be a követési távolságot:)

ribary 2008.12.06. 20:01:49

Értékcsökkenéssel kapcsolatosan:

2éves 27000km-t futott Corollám bal első sárvédőjét(pont az ívben) parkolás közben egy okos meghúzta, igazából egy 2x3cm-es darab horpadt be minimálisan, meg a lökhárítóról kb.0,5x2cm-es darabon lejött a festék. Az autó metálfekete, így annyira nem látszik szerencsére.
Horpadásjavítás nem volt megoldható, így maradt volna a kalapálós-gittelőz-újrafényezős sztori, amit nem akartam, mert úgy gondoltam az autó többet veszítene az értékéből mint a horpadással, ha egyszer el akarom adni.
Groupamas biztosítója volt az OKOS-nak, pechemre. 2hónapig jártam utánna, mire fizettek, 43000ft-ot. Érdekes mód ez fedezte volna a javítást is, de kértem értéksökkenést is, amire újabb 1hónap alatt kiszámoltak egy fantasztikus összeget, 6500ft-ot!!!??? Több napi balhé árán sem voltak hajlandók megemelni ezt a nevetséges összeget...
Szerintem vicces a dolog.

Másik esetben Édesapám Toyotájába tolatott bele egy okos a hátsó sárvédőjébe, mely rendesen behorpadt.
Márkaszervíz 490.000ft-ért szépen meg is javította, elem csere, fényezés stb...
Biztosító fizetett(Allianz) korrektül, szintén lett kérve értékcsökkenés megállapítása. Ez már nehéz volt nekik(1éves autó, sérülésmentes). Először azt a levelet kaptam tőlük, hogy mivel márkaszervízben lett javítva, így nem áll fent értékcsökkenés. Jöttek a balhék, fellebbező levél, erre jött egy válasz, hogy jó, akkor azért nem jár rá értékcsökkenés, mert azt csak sértetlen autóra adhatnak. Mondom, hogy nem volt sérülve soha(és valóban nem!), erre rámutatott a lökhárítóra, hogy a festék le van húzva(pár mm-es festéklehúzás, amit valaki parkolás közben okozott, de el is lehet polírozni).
Ennyit az értékcsökkenésről: Allianz és Groupama.

Platon 2008.12.06. 20:57:24

Mondjuk nem ártana tisztában lenni, hogy az okozott kárért a károkozó felel, a felelősség biztosítás pedig nem jelent mást mint hogy a biztosító valamilyen részben helyt áll, és kifizeti az okozott kárt, de nem lép a károkozó helyére.

Magyarul ha a károkozó biztosítója nem téríti meg a károdat teljes mértékben akkor a károkozót, kell perelni, a biztosítót pedig majd perelje ő ha nem elégedett a szolgáltatással.
Értsd. Neki kell zsebből egy nagyobb összeget kifizetnie mert esetleg a bíróság szerint a biztosító által megállapított összeg nem fedezi az okozott kárt.

Úgyhogy marhaság a cikkben hogy nem érdemes pereskedni, mert a biztosító így meg úgy. A biztosítóval a károkozó van jogviszonyban. A kárért ellenben a károkozó felel, és halál nyugodtan lehet perelni őt. És ott bizony más független szakértő fogja felmérni a kárt nem az érdekelt biztosító.

A másik fele a dolognak pedig az hogy létezik szívességi kárbecslés intézménye is. Ugyan pénzbe kerül, de az a szép benne hogy a károkozó biztosítója köteles megtéríteni ennek költségeit is, és ekkor bizony nem a saját természetesen elfogult kárbecslője végzi a kárbecslést.

Krisi 2008.12.06. 22:32:16

Mikrobi kérdezte, hogy mi az a DAS.
A válasz: nagyjából annyi, hogy biztosításra biztosítás. Évente kb 30 esszeh, és annyi a lényege, hogy ha nem akar fizetni a biztosító, akkor a DAS állja az egész pert és a költségeket, ad ügyvédet is, egyszóval elintézi helyetted a jogi maszlagot úgy, hogy nem fizetsz semmit. És személyre szól, nem autóra.
Az az előnye, hogy a biztosítók utálják a DAS-t, mert tudják, hogy nem csak fenyegetőznek, hanem tényleg perre viszik a dolgot ha kell, és javarészt meg is nyerik, ezért ha úgy mész oda a biztosítóhoz, hogy van ilyen DAS biztosításod, akkor rögtön fizetnek, mert egy évekig elhúzódó per finoman szólva kurvadrága (illetékek, díjak, ügyvédek, stb.)

WP12 is megmondta:
"Ez a legnagyobb probléma. Mért csak perrel fenyegetőzve, jogi úton lehet elérni azt, ami jár????????"

Na ennyit mára a reklámból, de úgy érzem ez a DAS dolog sokaknak jól jött már, akik voltak már pereskedni tudják miről van szó.

És nem, nem vagyok a beépített népszerűsítő ügynökük, de szerintem ennyit megér a tudat, hogy ha van valami, akkor tudom, hogy biztos megkapom a pénzemet, ami elvileg járna, csak a szarházi biztosító nem akar kifizetni.

kujoon 2008.12.07. 01:54:03

"Évente kb 30 esszeh, és"

mi a szar ez az esszeh? Te vaccsolsz írásban is??? :D LOL

Krisi 2008.12.07. 11:33:02

kujoon: látom nem olvasol elég napirajzot :)
(napirajz.hu)

PistonHead 2008.12.07. 15:33:01

"Nekem 2007. Július 29-én, egy külföldi törte össze az autómat, GTK-ra. ... A saját biztosítóm: KÖBE. Rémisztően hangzik, ugye? Pedig kiemelkedően jól jártak el. Mindenben korrekt volt az eljárás, szeptember 13.-án a számlámon volt a pénz, vagyis 1,5 hónap alatt."

Azt a pénzt nem a KÖBE fizette, te nagyonhülye, hanem a vétkes fél biztosítója.

Majd ha egyszer egy magadhoz hasonló fillérbaszó KÖBÉssel csattansz, megnézheted, meddig várhatsz a pénzedre.

Osscar 2008.12.08. 09:30:22

Én speciel örültem, mikor összetörték a kocsimat, mert a 4-éves alkatrészek helyére új került és tök ingyen. Másrészt nem zavar az értékcsökkenés, mert nem szoktam félévente kocsit cserélni, inkább járok vele, mint cserélgessem. Tisztára olyan, mintha burkoltan a kocsicserélgetésre akarna rábeszélni a cikk. Ugye nem?

lzh6k4 2008.12.08. 11:16:46

Valaki magyarázza már el nekem, hogy miért "rettegett gazdasági totálkárt elkerültük"???

Szerintem ez a világ legtisztább ügye, GTK, piaci érték - roncsérték => biztosító fizet, a roncsot meg eladod => olyan, mintha eladtad volna a kocsidat piaci áron.
Ráadásul szerintem a leggyorsabb, nem kell hónapokat várni a javításra. Másnap olyat veszel helyette, amilyet akarsz, találsz.

Aláírom, hogy egy több X éves, szeretett, vigyázott autó esetében ez kicsit más, mert nem találsz ugyanolyat, de ha már törik, akkor vegyék gtk-ra.

csakazertmertcsak 2008.12.08. 12:34:26

Nekem pont tavaly szeptemberbe törték össze a féltve őrzött 6 éves Galantomat, hál istennek viszonylag jól jöttem ki belőle, meg lehetett csináltatni. De a történet eme részét teljességgel át tudom érezni=D

labi 2008.12.08. 13:15:37

"Magyarul ha a károkozó biztosítója nem téríti meg a károdat teljes mértékben akkor a károkozót, kell perelni, a biztosítót pedig majd perelje ő ha nem elégedett a szolgáltatással.
Értsd. Neki kell zsebből egy nagyobb összeget kifizetnie mert esetleg a bíróság szerint a biztosító által megállapított összeg nem fedezi az okozott kárt."


A valóságban ez meg úgy működik, hogy ha beperelsz engem, akkor én abba a perbe behívom a biztosítómat (hiszen amit rám tudna verni a károsult azt a biztosítómnak kell állnia) így a biztosító ellátja a jogi képviseletemet és én meg szépen hátralépek és semmi gondom az egésszel. Nekem így nem kell fizetnem semmit, hagyom hogy boxoljátok le egymással. Ugyan ott vagy, mintha a biztostót perelnéd.

Kivétel ez alól csak olyan lehet mint a MÁV-os gebasztok, amikor egyszer csak nincs biztosító akit perbe hívhatnék, vagy nem tud fizetni.

guy 2008.12.08. 15:57:29

Platon-nal én sem értek egyet - kevés kivételtől eltekintve mindig a biztosítót kell perelni.

hege7 2008.12.08. 20:52:19

4 évvel ezelőtt összetörték a 13 éves skoda favoritomat. Szétment a lökhárító, mögötte a merevítő, a hűtő és mint utólag kiderült az egyik lámpa. Az okozó biztosítása a posta biztosítónál volt. Bejelentem a kárt, két napon belül ott a dekra kárszakértője, aki egyből felméri a kárt, majd mondja, hogy a város x szervizében csináltassam meg, mert azzal szerződése van a biztosítónak, és nekem egy fillérembe sem fog kerülni. A meglepetés akkor ért, amikor mentem a kocsiért, és a szerviz röhögve közölte, hogy legyek szíves a 123.000 forintot egy összegben kifizetni, mert ők a posta biztosítóval nem tárgyalnak, különben is leavultatta az alkatrészeket 50%-al, tehát a felét nekem kell fizetni. Na ekkor durrant el az agyam. Kicsi utána járással kiderült, hogy az "AVULÁS" szokásjog, sehol nincs törvényileg szabályozva. Tehát ha te elfogadod, akkor buktad a pénzedet, ha nem akkor a biztosító nem tud mást csinálni mint fizetni. Persze vagy 2 hónapig üvöltöttem velük, majd amikor bírósággal, médiával fenyegetőztem, akkor végül csak fizettek.

Tehát ha valakinek avultatni akarják a kocsiját, nyugodtan mondjon nemet. Sehol nincs leírva, hogy erre bármilyen joga lenne a biztosítónak. Szokásjoggal meg nem kell foglalkozni!!!

lcka 2008.12.22. 17:12:07

kedves hege7

megdöbbent, hogy egyeseknek tényleg hiába beszél az ember, sajnos nem képesek felfogni a lényeget...sajnos a lakosság többsége ilyen...

maga az "avulás" valóban nem törvényben meghatározott tétel, azonban a káronszerzés fogalma létező, melyet, ha kicsit is utánajárnál , megbizonyosodhatnál róla. (bár elég gondolkodni is egy kicsit)

a te esetedben az lett volna a helyes megoldás, hogy kapsz egy bontott elejét, nem fizetsz semmit (nem teljesül a káronszerzés fogalma), és mehetsz amerre látsz.

de gondolom az neked nem lett volna jó.

itt van egy paragrafus, ez ugyan tk ra vonatkozik, de ugyanígy kell alkalmazni normál károk esetében is,esetleg eltérő paraméterekkel.


"Káronszerzés tilalma: a károsultat a károkozó köteles olyan helyzetbe hozni, mintha a károkozás meg sem történt volna. A károsult nem gazdagodhat a károkozás kapcsán. Ha egy 70%-os műszaki állapotú gépkocsi totálkára esetén a károsult egy új (100%-os) autó értékét kapná, előnyösebb helyzetbe kerülne, mint a károkozás előtt. A káronszerzés tilos, jogszabályba ütközik. A 30%-os különbözetet a károsultnak kell viselnie."

Mioporfeszosz (törölt) 2009.01.17. 17:22:24

Pont ez teremti meg az ügyeskedés lehetőségét, hiszen nem a kérdéses alkatrész bontott vagy új árát, esetleg vélhető törés előtti állapotát vizsgálják, hanem az autó értékéből akarnak számmisztikával bűvészkedni.
Ami maximum akkor volna jogos, ha gtk, tehát a roncs megy a kukába, és helyette másik autót vásárol a károsult.
A szabályozásról messze üvölt, hogy egyértelműen a csalás, nepperkedés, autólopás, lehúzás hallgatólagos legalizációja az egész.

elech 2011.10.21. 20:14:00

7 évesnél idősebb autónál is lehet érvényesíteni az értékcsökkenést baleset esetén?

kár-park

A legszebb törések, melyekből tanulni is lehet

Friss topikok

Linkblog

h i r d e t é s
süti beállítások módosítása