Az átlagosnál kicsit jobban fáj egy Avensist ilyen állapotban látni. Talán azért, mert amikor én megvettem a magamét, titokban azt reméltem, hogy sikerül kifogni egy ilyen, facelift utáni, VVT-i motoros példányt. A sors azonban úgy rendezte, hogy egy korábbit találtam, elég jó állapotban. Olyat, amelyről feltételezhető volt, hogy azelőtt sosem nézett így ki.
Hogy mi történt? Igazából semmi különös, ezt is Vácon, az Inter Autóháznál láttam meg az udvaron. Mivel Toyotát nem forgalmaznak, gondoltam, megkérdem, hogy került ide. Hát beszámítás útján.
Természetesen nem a kereskedő esze ment el: amikor a beszámításról megállapodtak, még egyben volt. Már nem is emlékszem, milyen kocsit vettek helyette. Mindenesetre megérkezett az új autó, a tulaj pedig elindult, hogy átvegye − nála ez lett volna az utolsó útja a Toyotának. De nem ért oda.
Egyszer csak csörgött a kereskedő telefonja, hogy küldjön egy trélert a beszámított autójáért. Mert nem adták meg az elsőbbséget, kifordultak az Avensis elé. Sérülés nem történt, csak az autóban. Konkrétan gazdasági totálkáros lett.
Pedig az Avensis, legalábbis japánautós mérce szerint, nem egy drágán javítható kocsi, egyrészt mert sok benne az európai alkatrész, másrészt bontóból is van hozzá minden. Csakhogy ez az autó elég nagyot kapott ahhoz, hogy már így se érje meg javítani, mert a piaci értéke már nem túl magas. Az orra gyakorlatilag megrogyott, a homlokfal, a sárvédő, a lámpák miszlikbe törtek, a derékba tört fém lökhárító benézett a hűtőbe, és akkor még nem néztük a rengeteg apróságot. Egyetlen átkozott index maradt épen az orr külső karosszériaelemei közül.
Bár az utascella szemre nem sérült, az utastér elég ramatyul néz ki, az eldurrant légzsákokat fazonra nyírta már a kárszakértő. Szokás szerint a duci utaslégzsák a szélvédőt is kinyomta. Aki pedig figyelmes, észreveheti: a kardánbokszon ott pihen az Avensis kultikus napszemüvegtartója, amely a facelift előtti példányokon garantáltan önmagától leesik. Ennél már nem, módosították, de egy ütközést már nem bírt ki.
